Tegnap nagyon kalandosan ért véget a nap, de a gyerekek megint bebizonyították, milyen talpraesettek.
Úgy kezdődött, hogy időben elindultam (volna) a munkahelyemről, hogy Kisfiút vigyem a focira. A garázsban viszont egy kollega olyan szerencsétlenül állt be egy nem szabályos helyre, hogy nem tudtam kiállni. Tudom, ez szégyen, de nem akartam próbálkozni és a végén meghúzni az autót. Még egy másik kollegát is megkértem, hogy segítsen, de ő is nőből volt, és hiába próbálkoztunk, nem ment. Pedig nem tartom magam az átlagnál ügyetlenebb vezetőnek, de talán bátortalanabbnak ilyen helyzetekben.
Mivel viszont a foci veszélybe került, leadtam a kollega rendszámát, hogy próbálják megkeresni, hogy álljon el, én pedig elindultam gyalog Kisfiúért. Sikerült 15 percet késsünk, de megértette, szurkolt nekem. Visszamentem az oviba Kislányért, aztán visszasétáltunk az irodába. A másik autó még mindig ott volt, senki nem tudott a tulajdonosról semmit. Viszont az egyik biztonsági őr felajánlotta, hogy segít, mert közben megnézte és szerinte ki lehet állni. Lementünk többen is, és tényleg, egy másik őr segítségével kb. 2 perc alatt kiállt. :-) Hát, ez van...
Na, de ekkor már a focinak vége volt és mi még sehol. Kezdtem izgulni, hogy Kisfiú nehogy kétségbe essen, hogy nem vagyunk még ott, bár azért reméltem, hogy az edző nem hagyja egyedül. Felhívtam a szervező srácot is, aki megígérte, hogy odamegy, bár még ő is úton volt. Végül 10 percet késtünk... és mivel várt Kisfiú? Szépen fel volt öltözve, a csomagja összepakolva és a folyosón várt bennünket. Nagyon megdícsértem, de azért kapott egy tanítást is arról, hogy ha ilyen esetleg máskor is előfordul, ugyanígy maradjon ott, ahol van, és nehogy elinduljon egyedül valahová, pláne ne idegenekkel.
Szóval, megvolt a kaland és idegeskedés, de szerencsére csak az én részemről. A gyerekeim, most főleg Kisfiú, profin viselkedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése