Kétszázötvenedik

Mindig meg tudnak lepni a gyerekek.

Tegnap kókuszkockát sütöttem, és büszke voltam arra, hogy elég finomra sikerült. Mielőtt megkóstolta a sütit a család, próbáltam még nagyobb kedvet hozni hozzá, ezért mondtam, hogy "Isteni lett!". De így megszegtem egy tiltást a Tízparancsolatból.

Kisfiú kikelt magából és kérdezte, hogy: "Anya, hogy mondhatsz ilyet? Jól sütsz, de annyira nem, hogy a világon mindenki ezt szeresse!".
Először ez elég rosszul esett, hogy hogy is mondhat olyat, hogy az anyukája sütije nem a legjobb, ezért többször rákérdeztem, hogy mire is gondol és miért mondja ezt. Miután többször elismételte és én már a sírás küszöbén voltam, akkor magyarázta meg kicsit bővebben...
Egyszerűen arról volt szó, hogy mivel "isteninek" neveztem a sütit, az szerinte csakis tényleg Istentől való lehet és én olyat nem tudok csinálni. És milyen igaza van.

Már sokszor előfordult velem, hogy magamba kellett néznem és rájönnöm, hogy ők mennyire tiszták és mennyire komolyan veszik a keresztény nevelést.

Úgyhogy egyből megnyugodtam és még büszkébb lettem a gyerekeimre.