Ma négy hete hagyott itt bennünket drága Nagymamám. De tudom, hogy figyel bennünket fentről és vigyáz ránk Nagypapával együtt, akivel sajnos nem tudtam soha találkozni.
Nem volt túl sok kedvem a blogba írni az elmúlt hetekben, de igyekszem visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Sok minden járt az eszemben folyamatosan, nagyon sokszor gondolok Nagymamira. Érdekes, hogy a gyerekek is milyen sok mindent megéreznek... valamelyik nap Kislány egyszer csak megállt, elkezdett keservesen sírni. Odamentem, megöleltem, megkérdeztem, miért sír. Ezt mondta: "Anya, nem akarom, hogy meghalj!"
Kisfiúnak pedig kiesett a második foga (ugyanaz, ami Kislánynak is) éppen akkor, mikor hazaértem Finnországból nagy nehezen...
Ma este pedig először megyünk a gyerekekkel igazi, "nagy" színházba, a Dzsungel könyve esti előadására.
