Kétszázhuszonharmadik

Folytatódik a versmondó verseny körüli izgalom. Kedden megvolt az iskolai forduló és Kislány III. helyezett lett!!! Nagyon büszkék voltunk rá. Egyedül azt nem tudjuk még, hogy ez vajon továbbjutást jelent-e a kerületi fordulóra, ugyanis Kislány nem biztos benne, szerinte lehet, hogy csak az első helyezett jut tovább. Nem is értem, hogy nem tudták elmondani az iskolába nekik egyértelműen, hogy mi a következő lépés. De mindegy is, mert nem az a lényeg, már így is nagyon szépen szerepelt(ek), és egyértelmű sikerélményt hozott nekik maga az, hogy szépen megtanulták a verseket.

Kisfiú hozzáállása pedig rendkívüli volt, amellett, hogy ő is ugyanúgy vállalkozott a versmondásra és nem szegte kedvét az sem, hogy éppen, hogy csak lecsúszott az iskola fordulóra való továbbjutásról. (Egyébként szerintem ennek fő oka az volt, hogy az R hangok még nem mennek tökéletesen, bár már hetek óta jár egy tündéri logopédushoz).
Na szóval, miután Kislány jutott tovább az iskolai fordulóra, az előtte levő napon Kisfiú azzal foglalta el magát, hogy zászlót készített Kislány buzdítására!!! Szépen kifestette egy lap egyik oldalát és ráírta a tesója nevét,  a másik oldalra pedig piros-fehér-zöld színeket tett (valószínűleg a focimeccsek zászlói inspirálták), és meg volt győződve róla, hogy mehet szurkolni neki. A suliban még hurkapálcát is kért, amire ráragasztotta a papírt. Sajnos, a szurkolás nem volt lehetséges végül, de biztosan ez is sokat jelentett Kislánynak. Szerintem ez volt az egyik legjobb dolog, ami történhetett a versennyel kapcsolatban...

Kétszázhuszonkettedik

A hét legnagyobb izgalma az volt (amellett, hogy rengeteg 5-öst hoztak mindketten), hogy beneveztek az iskolai versmondó versenyre. Kislány a "Mézlopó"-t, Kisfiú pedig a "Hogyan eszik a jó gyerek?" című verset választotta. Persze, ez sem ment simán, mert a suliban hagyták a fénymásolt verseket, mielőtt még teljesen megtanulták volna, így az volt az első feladat otthon, hogy az interneten megkeressük őket.
Nem volt egyszerű, mert a címet és költőt először nem tudták, de aztán egy elmondott sor sokat segített.
(Milyen érdekes, hogy ők már ebbe nőnek bele, hogy akármit megtalálhatunk a neten. Mi lett volna a mi időnkben... riadólánc az osztálytársak között, hogy valahogy kerüljön elő... vagy valami hasonló...)

A lényeg, hogy meglettek és aztán sok gyakorlás után mindketten gyönyörűen tudták, és tegnap megvolt az osztályban a verseny és a kiválasztás a következő fordulóra. Esküszöm, mintha X-Faktor lett volna, szegény Kislány mondta, hogy annyira izgult, hogy mondják-e majd az ő nevét a továbbjutók között. Persze, az övét mondták utoljára, szegény, mennyit izgulhatott, bár az osztályfőnök néni biztos nem húzta úgy, mint Ördög Nóri.

Szóval, Kislány továbbjutott az iskolai fordulóra. Kisfiú nem, de megdícsérték, és állítólag ő is továbbjutott volna, ha nem négyen, hanem öten mehettek volna tovább... De mindketten kaptak 5-öst a szorgalmukért!

Kétszázhuszonegyedik

Ezt  is nemrégen hallottam Kislánytól: hogy hívják a vízszintest és függőlegest?

Fektetett és állított egyenes. :-)

Kétszázhuszadik

Ma reggelinél valahogyan előkerültek az útlevelek (vajon hogy is, Kisfiú vette őket elő), így gyorsan megnéztük, hogy kinek mikor jár le. Az enyém elég régi, 10 éve csináltattam, így az még kék színű, a többieké bordó. Eddig ezt nem kérdezték, de Kislány ma feltette a nagy kérdést:

- Anya, a te útleveled azért más színű, mert te katolikus vagy, mi pedig reformátusok?

Hát igen, ennyit a gyermeki logikáról... :-)

Kétszáztizenkilencedik

A pénteki nap különleges volt, mert aznap volt 2011-11-11! Nem tudom, fog-e ez jelenteni bármit is, de nekünk mindenképpen Kisfiú névnapja elsősorban.

Emiatt ez az első nap, hogy az iskolában is megünnepelték, be is vitt jó sok ropogtatnivalót, remélem, élvezték. Olyan jó volt látni reggel a csillogó szemét, ahogy vitte a szatyrot a sok finomsággal, hogy ez a nap most róla szólt.

Persze kicsit ez egy dupla névnap, mert azt sosem tudjuk megcsinálni, hogy csak az egyik gyermekünket ünnepeljük, úgyhogy mivel a szülinap amúgy is dupla mindig, a névnapokat is azzá tettük... milyen jól járnak az ikrek a dupla névnappal!

Az ünnepre tekintettel a szüleim hozzák a formájukat és kifejezetten azért eljöttek Debrecenből, hogy a Márton napi libasültet megcsinálják az unokáknak (akik közül ugye csak egy hivatalosan Márton). Képesek voltak vonattal utaztatni a libahúst, csak hogy a lehető legjobb legyen!

Persze a másik nagyszülőkre, testvérekre, unokatestvérekre és minden rokonunkra gondoltunk, mikor ízlelgettük a finom sülteket... :-)

Kétszáztizennyolcadik

Egyik nap, mikor szeretgettem a gyerekeket, azt mondtam nekik, hogy "annyira imádlak benneteket!".

Kisfiú válasza, miközben megölelt:
"-Anya, ezt nem szabad mondani, mert imádni csak a Jóistent lehet."