Kétszázhetvenötödik

Régen nem írtam már ide, valahogy így alakult... Úgy érzem, hogy elég az most jelenleg, amit más csatornákon megosztok. Vagyis: ha továbbra is szeretnél tudni rólunk, kövess a Facebookon.

Kétszázhetvennegyedik

Ma hatalmas dícséretet kaptam Kisfiútól. Ebéd után jött a desszert és mivel ő tegnap nem evett belőle, újdonság volt neki és nem tudtam, fogja-e szeretni. Megette és jött, hogy kér repetát... Hm... Adtam neki, azt is megette és még kért, majd miután azt is megette, újabbat kért, ezzel a megjegyzéssel:

- Anya, te egy csoda vagy!

Nahát, ezért tényleg érdemes volt sütni! Ráadásul először csináltam paleo piskótát (málnaszósszal), és nem tudtam, milyen lesz a fogadtatása...

Kétszázhetvenharmadik

Az elmúlt időszak kisebb-nagyobb betegeskedései miatt mindkét gyermeknek csináltattunk laborvizsgálatot.

Kislánynál, ahogy azt vártuk, nem volt semmi gond, de Kisfiúnál tudtuk, hogy bajok lesznek. Sajnos, évekkel ezelőtt volt egy sokkoló vérvételes élménye a kórházban és sajnos, ezt még mindig nem tudta elfelejteni.

Úgyhogy belekezdtünk az erős felkészítésbe napokkal előtte, és természetesen be lett ígérve egy jó kis családi 3D-s mozizás. Viszont kimondani nem lehetett a "vérvétel" szót, helyette Harry Potter stílusában csak a "tudodmi"-t emlegettük.

Első felvonás: első reggeli vizeletvétel rendben, majd készülődés a suliba/vérvételre. Mire lejövök, látom, hogy ennek annyi, mivel Kisfiú nagy nyugodtan elkezdett reggeli gyanánt szemezgetni a konyhában. Igen, az én hibám is, mert fel sem merült bennem a nagy előkészületben, hogy szóljak neki, hogy éhgyomri vérvételről van szó... :-)

Na, halasztás másnapra. Kicsit feszültté tette ez már Kisfiút is, mert az első felvonásra próbált szépen felkészülni, de ez a mozzanat kibillentette belőle...

Másnap szépen ment minden jól, de sajnos sikerült egy (két) nem igazán gyermekbarát nővérkét kifogni, így jól felidegesítették ("kérem, ne fogjanak le!!!!"), majd még kiabáltak is rá, hogy ne tartsa fel a sort és egy ekkora gyereknek már szó nélkül kellene ülnie stb.stb. Olyan szinten beszéltek vele, hogy már nekem kellett rájuk szólnom, hogy fejezzék be, mert ezzel csak ártanak a dolognak. Végül sikerült az ölelésemmel megnyugtatnom, így sikerült a vérvétel (miután már majdnem elküldtek minket), de sajnos, nem segítettek abban, hogy a jövőben esetleg ne rossz élményként emlékezzen rá vissza...

Kétszázhetvenkettedik

Ma sajnos korábban haza kellett hoznom a gyerekeket a suliból, mert telefonáltak (mármint a védőnő, nem ők), hogy lázas lett Kisfiú és hasfájásra panaszkodik.

Mikor jöttünk hazafelé, ránéztem, erre ő:
- Anya, mikor rám néztél, megfájdult a hasam.
... itt gondolkozott egy kicsit, majd folytatta:
- De nem attól fájdult meg, hogy rám néztél...

:-)

Kétszázhetvenegyedik

És elérkezett végre a félév. Az eredményeknek nagyon örültünk, mert igazán kitettek magukért a gyerekek. Mivel most még mindig szöveges értékelés volt, arra hagyatkoztunk, amit a gyerekek mondtak jegy tekintetében, illetve az iskola vezetése egyértelműen tájékoztatott a kiemelkedő teljesítményekről.

Gyermekeink eredményeit itt lehet megnézni (2.b.).

Még ehhez hozzátartozik, hogy itt is volt egy kis kalandunk. Ugyanis a bizonyítványosztás utáni hétfőn szomorúan jött haza Kislány, hogy azzal várták a barátai, hogy az iskola honlapján úgy szerepel, hogy jeles lett a bizonyítványa. Teljesen összekeveredett, és már nem is volt benne biztos, hogy mindenből ötös lett-e. De szerencsére másnap ez tisztázódott és kijavították a honlapon.

Kétszázhetvenedik

Kedden ezt azonnal ki akartam írni magamból, de sajnos, nem jutottam el odáig, csak most. Elég húzós reggelünk volt megint. Alább címszavakban:

- Reggel 6 órakor kelés.
- Ugyanekkor a gyerekek kitalálják, hogy a technika órára nekik vinni kell gyurmát és kétféle ragasztót. Ha nem visznek, nem is tudják, mi lesz...
- Anyuka (én) jól beijed, hát persze, hogy megszerzem ezeket valahogy, csak gyorsan öltözzünk...
- Nagy nehezen elindulunk... ez mondjuk, mindig így van...
- Útközben hiszti kezdődik a délutáni elhozatalról. Hogy az milyen rossz, hogy én mindig milyen későn megyek értük... bezzeg a többi gyereket már ebéd után hazaviszik, vagy ha nem is akkor, akkor is sokkal hamarabb, mint őket.
- Mondom, hogy vinném én is haza korán őket, de nem megy, mert dolgoznom kell.
- Mondják, hogy akkor ne dolgozzak...
- Ennyiben maradtunk, mert nem akartam ezt tovább feszegetni...
- Megérkezünk az iskolához, mondom, hogy ha nem érek becsengetés előtt vissza, akkor majd az ügyeletest megkérem, hogy vigye fel a cuccokat az osztályba (ugyanis reménykedtem, hogy lesz minden).
- Ekkor jön a kemény feladat: hol kapok írószereket reggel 7 órakor?
- Természetesen csak hipermarketben, úgyhogy menetel oda.
- Első jó dolog a napban: ott tényleg találok mindent, úgyhogy mehetek gyorsan vissza.
- A becsengetés már megvolt, sebaj, az ügyeletesnek a kezébe nyomom a szatyrot.
- Rohanok a munkahelyre, ahol tudomásom szerint 9-től tréning vár.
- Éppen hogy beesek, mikor mondják, hogy elmarad...
...
...
...
- És délután, mikor megkérdezem, hogy használták-e a ragasztókat és a gyurmát, a válasz természetesen az volt, hogy: NEM!!!!!!!

Kétszázhatvankilencedik

Nemrégen voltunk egy kispesti eseményen, gálán, ahol elvileg Kisfiú U9-es csapata is játszott volna. Sajnos úgy alakult a program, hogy a kicsikre csak egy kevés idő maradt, és abból ez a korosztály éppen kimaradt, de ott maradtunk, és végül is egy kedves esemény tanúi lehettünk. Fociztak a kicsik, az ifjúságiak, az öregfiúk, voltak kézilabdások, és a végén a gyerekek kapura rúghattak a Budapesti Honvéd egyik kapusának! Ő nagyon kedvesen és türelmesen vette ezt a játékot, ugyanis rengeteg gyerek akart neki rúgni! A lenti kép ezt mutatja Kisfiúval, akinek ráadásul sikerült is berúgnia!

Kétszázhatvannyolcadik

Még visszamennék kicsit az időben, mert néhány dolgot kihagytam a kis internetes naplómból.

Az egyik a Karácsonyra készülődés. Hát, öröm volt nézni, mennyire várták és lelkileg és a szívükben készültek az ünnepre. Már az alábbi két rajz sokat elárul, és ezeket november táján készítették, mikor még azért viszonylag messze volt az ünnep.

Ezt Kislány készítette a Jézuskának:

Ez pedig Kisfiú rajza:

Az ünnep egyébként gyönyörű volt, elsősorban a gyerekek öröme miatt, illetve azért, mert együtt lehettünk, mind a Férjem, mind az én szüleimmel és testvérem családjával. Sajnos, nem tudtam teljesen azt adni, amivel készültem, ugyanis 23-án belázasodtam és egészen az újévig elég rosszul voltam. Emiatt nagyon bánom, hogy nem úgy alakult a vendéglátás, ahogy szerettem volna...

Kétszázhatvanhetedik

És eljött a félév is. Ráadásul nem elég, hogy az iskolában, de a zeneiskolában is. Már a téli szünet is elég nagy hajtás volt, nem is gondoltam volna, hogy a félév lezárása előtt még lesz egy nagy hajrá. Pedig úgy lett. A múlt héten még minden nap dolgozatot írtak valamiből, hogy aztán lezárhassák őket.

Az az igazság, hogy fogalmam sem volt, hogy a 2. osztály félévében már adnak-e jegyet, vagy még mindig szöveges értékelés lesz, úgyhogy kíváncsian vártam a bizit, bár előtte a gyerekek már nagyjából tudták a jegyeket, amire lezárták őket.

Nem volt nagy meglepetés: Kislány kitűnő lett, mindenből a legjobb szöveges értékelést kapta, plusz néhány külön dícséretet. Kisfiúra sem lehet panaszunk, mert bár ő "csak" jeles lett, ez összesen 1 négyest jelentett, bár azt sajnos angolból. Hiába szedte össze magát nagyon a félév végére, az elején sajnos becsúszott elég sok rosszabb jegy is szódolgozatokból. Viszont ő is kapott külön dícséretet, úgyhogy egyáltalán nem látjuk rossznak az eredményt, sőt...

Ahogy írtam, a zeneiskolában is eljött a félévi vizsga és jegyosztás ideje. Szegény Kislány úgy izgult az első vizsgája előtt... de nagyon ügyesen megoldotta. Bár én nem hallottam semmi hibát, ő azt mondta, hogy 1 hangnál volt egy kicsi... Nem is kapott kiválóan megfelelt minősítést, de a zeneiskolában nem szeretném a jegyekkel idegesíteni, legyen ez csak valami olyan, amit szívesen csinál és nem a jegy miatt. Az általános szorgalma és a szolfézs jegye viszont jeles lett.

Kétszázhatvanhatodik

Szégyen és gyalázat, hogy Kislány már fél éve jár zongorázni és én még semmit sem mutattam a tudományából. Pedig rengeteget fejlődött... Az elején kicsit megijedtünk, mert a felvételikor tett fogadalmunk ellenére nem tudtunk még zongorát/pianínót beszerezni, ezért az első hónap végén már ott tartottunk, hogy ha 1 hét múlva nem lesz, eltanácsolják a zeneiskolából. Szerencsére addigra aztán találtunk egyet, úgyhogy onnantól kezdve semmi sem állíthatja meg a kisasszonyt.

Szerencsére nem kell nógatni, nagyon szereti és tényleg képes minden nap gyakorolni anélkül, hogy mi mondanánk. Persze van néha egy kis bunyó Kisfiúval, ha utóbbit éppen akkor idegesíti a zongorázás. :-)

Viszont Karácsonykor olyat csináltak, amitől leesett az állunk. Kisfiú teljesen önszorgalomból (nagyjából) megtanulta az egyik darabot és azt közösen adták elő négy kézzel! Emellett volt egy olyan számuk is, amiben Kislány zongorázott és Kisfiú énekelt (!) hozzá. Szívesen vinnénk Kisfiút is zenét tanulni, de a foci mellett nem szeretnénk tovább terhelni. Pedig néha azt mondja, ő basszusgitározni szeretne...

Sajnos, a közös produkciót nem tudom megmutatni, de van egy felvétel Kislányról. Jó szórakozást hozzá!

És ez pedig az első fellépése közönség előtt a zeneiskolai karácsonyi ünnepségen.

Cuki, nem?

Kétszázhatvanötödik

A mai reggel elég keményre sikeredett... Minden rendben ment egészen addig, amíg kiléptünk az ajtón. Pláne amiatt, hogy a mai nap nagyon rövid lesz az iskolában: iskolai istentiszteletre mennek, aztán osztálykarácsony lesz, majd 3/4 10-re értük kell menni. Sőt, a tegnap délutáni iskolai ünnepség miatt a táskájukat is bent hagyhatták a suliban, hogy ne kelljen cipelni a templomba, és hát ez különleges élmény volt... Hazajönni és suliba menni a nehéz táska nélkül? Ez aztán a nagy dolog!

Szóval, minden jól ment, amikor is Kisfiú elkezdte megint mondani, hogy mennyire meg szeretné ő ajándékozni karácsonykor Berci kutyát és Cirmi cicát. Ez önmagában nem is lenne baj, hiszen milyen szép dolog, hogy Cirmi jó meleg kuckóját fel szeretné még jobban "turbózni", Bercinek pedig finom csontból álló csomagot állítana össze, a hibát ott követte el, hogy nem vette figyelembe, hogy Kislány magáénak mondja Cirmit. A le nem írt és komolyan nem is gondolt szabály szerint ugyanis Berci Kisfiúé, Cirmi Kislányé.

És hát ez most egy kis bonyodalmat okozott, mert Kislány nem engedte volna, hogy Kisfiú foglalkozzon Cirmi karácsonyával. :-) Ez először szóbeli, aztán sajnos fizikai konfliktushoz vezetett, aminek során Kisfiú kicsit megérintette Kislány sapkával fedett fejét. Na, erre kezdődött igazán a baj... Mivel Kislány már most többet foglalkozik a hajával és a kinézetével, mint én bármikor is tettem (ez nem feltétlenül bók az én számomra), kitört a világvége!!! Bár nem látta, meg volt győződve arról, hogy teljesen tönkrement a frizurája, amit reggel kb. 15 percig csinált. Megjegyzem, hogy 2 copfról volt szó. Úgyhogy sajnos ilyen állapotban mentünk a suliig, de addigra már mindketten lenyugodtak, bár Kislány még aggódott, hogy lesz-e ideje rendesen tükör előtt megigazítania a haját...:-)

Ezzel szemben tegnap volt egy nagyon megható jelenet, ami mutatja, hogy azért ők nagyon jó testvérek. Mondta Kislány, hogy Kisfiú kapott egy ötöst angolból, így már abból is ötösre áll. Fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy mikor ezt a suliban meghallotta, Kisfiú nyakába ugrott. Kisfiú megjegyzése: "nagyon romantikus pillanat volt". :-))))

Kétszázhatvannegyedik

Már harmadik hónapja lakunk az új házban.
Egyelôre még furcsa, de egyre jobb.
Kétségtelen, hogy nagyon praktikus a “nagy” Budapesten lakni, minden nagyon könnyen elérhetô és a suliból és szakkorokrol is hamar hazaérunk.
Azért sokat kellett/kell szenvedni ezért a házért, fôleg lelkiekben. Ami rossz és becsapás lehet, az mind megtörtént velünk, többek között ezért nincs még mindig rendes tetônk.
De azt hiszem, ezt mindet át kellett élnünk ahhoz, hogy jobban értékeljük, amink van. És persze a családunk nélkül lehetetlen lett volna…

Kétszázhatvanharmadik

Ez regen volt mar, de annal nagyobb elmeny volt a Gyulai Istvan Memorial. Marci is elindult az amator 100 m-es sikfutas versenyeben, hihetetlen elmeny volt neki, hogy egy igazi sportkommentator mondta be az o nevet is.

Kétszázhatvankettedik

Jó hír, hogy a ház felújítása nagyon jól halad előre, belül már tulajdonképpen kész is van, már csak apróbb javítások és a fűtés- és villanyszerelés van hátra. Ennek örömére képeket is tudok mutatni:

A ház július 22-én:

... és augusztus 28-án: