Kétszáztizenkettedik

Valami nagyon különlegeset figyeltem meg Kisfiún. Bármit csinálunk, vagy tervezünk csinálni, egyből elővesz egy papírt és tollat, és rajzolja le szépen a folyamatot. Szabályszerű folyamatábrákat gyárt... :-)

Például, ha egy sima hétvégét megbeszélünk, hogy mit csinálunk, akkor ő szépen sorrendben lerajzol mindent, útvonallal, nyilakkal és hozza/viszi is magával, hogy nehogy eltérjünk a tervektől. Úgy tűnik, reál beállítottságú, és talán a folyamatirányítási érdeklődést örökölni lehet??? :-)

Kétszáztizenegyedik

Na, ezt a hetet is túléltük. És azt kell, hogy mondjam, hogy a kezdeti kis megbicsaklás már teljesen a múlté. Úgy tűnik, Kisfiú az egyik legjobb magatartású az osztályban és a héten kétszer hozta haza a "smiley labdát", ami a jó magaviseletért jár...

A héten viszont már megírták az első "dolgozatot" is angolból, amin egy kicsit csodálkoztam, mert azt hittem, legalább az első hónapokban tényleg csak pontokat és csillagokat adnak. Az eddig tanult szavak jelentését kellett a megfelelő sorrendben, a tanár néni elmondása alapján lerajzolni.30 szó volt, Kislány 29 ponttal 5-öst, Kisfiú 27 ponttal 4-est kapott. Ez utóbbit kicsit szigorúnak tartom, dehát ez van.

És ezzel döbbentem rá, hogy milyen nehéz lesz ezeket a helyzeteket kezelni, ha különböző eredményeket hoznak haza, úgy, hogy egyikőjük motivációját se törjük le. Úgy gondoljuk, hogy nem kell mindenkinek kitűnőnek lenni, úgyhogy amíg 4-eseket és 5-ösöket hoznak haza, nincs gond, de azért látszott, hogy Kisfiút kicsit bántotta a dolog...

Kétszáztizedik

Elkészült az órarendjük is olyan formában, amit ők is jól tudnak használni már most, vagyis még azelőtt, hogy tudnának olvasni.

Bevallom, hogy az alapötlet egy másik szülőtől jött, aki mindenkinek elküldte az eredeti formáját. Néhány képet viszont kicseréltem, mert nem találtam annyira érthetőnek, illetve hozzátettem a különórákat.

Kislány órarendje:

Kisfiú órarendje:

Kétszázkilencedik

És ez az a maci, amit csak az hozhat el a nap végén az iskolából, aki a legjobb volt aznap. Kislány már a 2. napon hozta, de ezen a héten kedden Kisfiú is boldogan mutatta!

Ezen kívül az ebédlői viselkedésért minden áldott nap kapnak mindketten matricát! Ez tényleg nagy szó! Úgyhogy remélem, hogy az az egy bizonyos nap Kisfiúnak csak egy apró hiba volt...

Kétszáznyolcadik

Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy már az első héten részt vett Kisfiú az iskola színeiben egy korosztályos fociversenyen. Végre néhány fotó:

Itt közel, háttal:

Itt akcióban:

Itt fáradtan:

Kétszázhetedik

Néhány korábbi szép pillanatra szeretnék visszatérni, amikről nem tudtam még képet mutatni.

Egyik nap nagyon fáradtan értem haza és ezt látták a gyerekek is. Fogták magukat és szépen együtt megbeszélték, hogy akkor anya feküdjön le és ők majd kiszolgálnak. Ezt a vacsorát limonádéval hozták fel nekem szép tálcán. Annyira jó volt látni, hogy mennyire figyelnek rám...

Egy másik: hiába nagy iskolások, azért (szerencsére) még az igazi gyermekkorukat élik. És ebbe beletartozik, hogy a kedves kis kutyusokkal alszanak (akik szintén ikrek!) és akik ugyanúgy megérdemlik a puha takarót...

Kétszázhatodik

Régen jelentkeztem megint a blogon, az ok megintcsak egyszerű: a hétköznapok hihetetlen gyorsasággal telnek az iskola és a különórák miatt. Úgy tűnik, kezdenek tényleg belerázódni a hátköznapokba és szerencsére változatlanul nagyon szeretik az iskolát és a tanulást. A különórák pedig még külön "izgalmat" is jelentenek: Kisfiú sakk szakköre (ahol az első állítása szerint "uncsi" volt, mert ő már egyből komolyan képzelte a sakkozást), focija (ahol már az első iskolai csapatos versenyen is részt vettek), matematika szakköre, néptánca; Kislány kosárlabdája, néptánca, zenei előképzője. Sajnos, a matematikával egyszerre van a zenei előkészítő, ezért inkább az utóbbit választottuk. A matematikába a 2. osztályban is bekapcsolódhat, míg ez a zeneiskolai előkészítő év fontos ahhoz, hogy jövőre elkezdhessen zongorázni tanulni, ami a nagy vágya.

Ahogy írtam, Kisfiúnak már megvolt az első focibajnoksága az iskola színeiben. Ezek voltak ám a komoly meccsek a múlt héten a Wekerle Napokon. Négy csapat volt az iskolából, és mivel az 1. és 2. osztályosok egy korcsoport, elsősként ő még egyelőre a B csapatba fért bele, de ott a kicsiknél többször is a kezdő csapatban volt. Ahhoz képest, hogy a többiekkel addig még edzésük sem volt, egész jól játszottak.

Kislány közben nekikezdett a kosárlabdának, amihez a vonzódása nem igazán tudom, hogy honnan van, mert nekem pl. teljesen kimaradt az életemből mind játékosként, mint nézőként. Bár az igaz, hogy én is nagyon élveztem, mikor Férjem édesapjával együtt elmentünk egy kosármeccsre, úgyhogy lehet, hogy neki is onnan jött. Persze ennek örömére fel is kellett a ház falára tenni az ajándékba kapott kosárpalánkot. Kíváncsi leszek, mikor kell majd újrafesteni a falat...

Azok a fránya "R" hangok még mindig nem mennek, így Kisfiút még logopédushoz is kell vinni. Hála kedves barátnőnk tanácsának, sikerült egy tüneményes logopédust találni, aki már az első alkalommal levette Kisfiút a lábáról. Szerinte 8-10 alkalom után megoldódik a helyzet...

Holnap kezdődik az új hét, új kihívásokkal, de örömmel nézünk elébe!

Kétszázötödik

Breaking news: már megjárta az 1.b. "szíves macija" a mi otthonunkat is!!!

 Kicsit bővebben: a suli második napján már hallottuk a gyerekektől, hogy van az osztálynak egy aranyos kis, piros szívet viselő macija, amit minden nap a legjobban viselkedő gyermek vihet haza. Szomorúak voltak a gyerkőcök, hogy a hétvégén egy másik kisfiú kapta meg, na de hétfőn már arra érkeztem meg az iskolába, hogy ezúttal Kislány érdemelte ki. Bár hozzátette a napközis tanínó néni, hogy szerencsére mindig nagyon nehéz a választás. Gondolom, ezt azért is mondta, mert ott volt mellettünk Kisfiú is.

 Egyre inkább látom, hogy azért nem lesz egyszerű az iskola és az eredmények kezelése ikrek esetében. Nagyon óvatosan kell kezelnünk, ha valamelyikőjüknek esetleg kicsit később sikerül valamit megcsinálni, vagy nem kap annyi csillagot, piros pontot és a többi. Azt viszont változatlanul nem gondolom, hogy az egy osztályba járás hátrány lenne, hiszen ez a probléma akkor is fennállna, ha külön osztályba járnának.

Érdekes egyébként, hogy hogyan viselkednek az iskolában ahhoz képest, amit mi vártunk (persze ezt nekik nem mondtuk sosem), illetve mások hogyan látják őket. Mi alapvetően arra számítottunk, hogy Kislány magabiztosabb lesz és hamarabb feltalálja magát, viszont úgy tűnik, hogy éppen Kisfiú ilyen. Mondjuk az is benne lehet, hogy a kisfiúk általában nyitottabbak egymás felé, míg a kislányok akár sokáig csak azokkal játszanak, akiket már az oviból is ismernek. Ez most Kislány problémája is, egyelőre még azt mondja, hogy nem játszanak vele.

Na és most jön a csavar... Egy kedves másik ikerpár ugyanabba az iskolába jár, másodikosok, és sokszor találkoznak a mieinkkel a szünetekben, ebédnél és a napköziben. Az anyukájuk azt mondta nekem, hogy a lányok szerint Kislány igenis magabiztos, állítólag "nagyszájú", Kisfiú pedig egyedül van és inkább Kislány barátaival játszik... Na, ebből kibogozni a valóságot...

Akárhogy is van, a lényeg, hogy nagyon jól érzik magukat, és mikor reggel és délután meglesem őket, amikor nem látnak, teljesen normális 1. osztályosoknak tűnnek...:-).

Régóta gondolkozunk, hogy milyen külön foglalkozásokra járjanak abból a sokból, ami lehetséges. Nagyon sok minden tetszik nekik, de persze nem szabad túlságosan lefárasztani sem őket. Egyelőre ezeket tervezzük:

Kislány: matematika szakkör, néptánc, zenei előképző (zongorához), kézilabda
Kisfiú: matematika szakkör, néptánc, sakk, foci

Azért ígérem, másról is szó lesz a blogban... de ezek a napok most az iskoláról szólnak...

Kétszáznegyedik

Na, túl vagyunk az iskola első két napján. Kicsit hektikusak voltak a napok, még borítóért szaladgáltunk, aztán borítóztam stb., és közben a gyerekek szépen lassan (pontosabban gyorsan) belejöttek az iskolai életbe. Az évnyitó egy katolikus templomban volt, ami hagyomány a keresztény iskola életében, és ez a különleges alkalmat még különlegesebbé tette. Nagyon megható volt a templomban a kicsi elsőseinket bevonulni, immáron nélkülünk, a pedagógusokra bízva. Nagyon szép üzenetet kaptak a lelkésztől és az igazgató úrtól is, és még egy saját Bibliával is megajándékozták őket ebből az alkalomból. Aztán másnap kezdődött az igazi iskolai élet. Azt elhatároztuk, hogy az első évben az a célunk, hogy megszeresség az iskolát és persze megtanuljanak írni és olvasni, de az ő tempójukban. Ha belegondolok az iskolás éveimbe, a legfontosabb tényleg az, hogy jól érezzék magukat és ne veszítsék el a tudásszomjukat. Az osztály nagyon jónak tűnik, az osztályfőnök nagyon dícsérte őket már az első nap után. Remélem, nem lesznek konfliktusok és verekedések. Már az első "dolgozatot" is megírták, hogy felmérje az osztályfőnök a képességeiket. Büszke voltam, hogy nagyon jól sikerült mindkettőjüknek és hogy a családról készített rajzok is nagyon aranyosak voltak. Egyelőre nem bánjuk, hogy egy osztályba írattuk őket, mindketten szépen, önállóan kezelik a feladataikat. Megvan rá minden esély, hogy ez így is maradjon... A blog valószínűleg legfőképpen az iskoláról fog szólni az elkövetkezendő időszakban, de úgy gondolom, ez természetes is. Nemcsak a gyerekek, hanem mi szülők is új feladatokat kapunk az iskolával, amik legalább olyan nehezek lesznek, mint az eddigiek, amiket pedig olyan nehezeknek gondoltunk...! Minden elsősnek és szüleiknek sok sikert kívánok!