Kétszázharminckilencedik

A mai napon Édesapám végleg nyugdíjba ment, 70 évesen. Többet nem lesznek számára munkanapok, nem kell idegeskedni, nem kell szabadságot igazítani. Sokáig féltem ettől a naptól, hogy vajon hogyan fogja viselni, de szerencsére úgy látom, hogy inkább megkönnyebbült és elkezdte tervezni, hogy miket fognak csinálni Édesanyámmal a szabadidejükben. Természetesen reméljük, hogy kicsit többet tudnak majd velünk is lenni...

Egyébként 50 évet dolgozott, és szinte az egészet ugyanannál a cégnél. Érdekes lehet és mennyire távoli a mai viszonyokhoz képest. Mindenesetre Ő mindig is a példaképem marad, minden szempontból. Jó kertészkedést, sétákat, színházi előadásokat, olvasgatásokat, keresztrejtvényeket és unokázgatást kívánok, Apuci!

Kétszázharmincnyolcadik

Tegnap így jöttek haza az iskolából a gyerekek:

- Anya, te mit ettél ebédre?
- ...
- Képzeld, nálunk valami nagyon finom leves volt, utána pedig piskóta csokifőzelékkel. De sajnos, ebből nem kaptunk repetát...

Szóval, csokifőzelék... És repeta nélkül, pedig ugye logikusan gondolták, hogy mivel eddig mindig repetázhattak, ebből is lehet majd, de ezúttal csalódniuk kellett.

Apropó, repeta. Az év elején mondták valamikor, hogy először nem értették, hogy mit jelent a "repeta" szó. Nagyon nem csodálom, mert az oviban nem igazán létezett maga a koncepció, otthon meg valahogy ezt nem használjuk sosem. Nekem is az iskolai éveimhez kötődik, valahogy ez olyan szó, amit csak az iskola menzán lehet kimondani, nem igaz? :-)

Kétszázharminchetedik

Ma ismét az iskola konyhás Marika nénit emlegettük... Eddig mindig elutasítás volt a gyerekek részéről, ha szemesborsot találtak levesben pl. Ez úgy változott az iskolában, hogy már számolják, kinek mennyi van és ki fog nyerni... Köszönjük ismét, Marika néni!

Egyébként a hétvégi menü ez volt (büszke vagyok, mert jól sikerült és mindenki szerette):
magyaros karfiolleves
csirkemellcsíkok rizzsel (opcionálisan kínai öntettel)
palacsinta, opcionálisan málnafagyival (ez utóbbi Dolce Vita receptje)

Kétszázharminchatodik

Eszembe jutottak az elmúlt év zenei élményei, elsősorban a Sade koncert és a Simply Red/Mick Hucknall, bár ő(k) tavaly nem jutott(ak) el hozzánk. Ismét rá kellett jönnöm, hogy változatlanul ez a két művész van rám a legnagyobb hatással, és már lassan 25 éve...
Egyébként nemrégen jöttem rá, bár nem tudom, van-e ennek bármilyen jelentősége, hogy mindkét művész együttesében  ugyanaz a dobos játszott (persze különböző időszakokban). Csak jó volt látni őt mindkét koncerten...

Belinkelek egy gyönyörű dalt, aminek a szövegétől is már kiráz a hideg minden alkalommal...

Kétszázharmincötödik

Nagyon büszke vagyok a kisebbik keresztfiamra, aki évek óta versenyszerűen jéghokizik. Mostanában mindig szól, mikor Pesten van meccsük és akkor megpróbálunk elmenni megnézni őket. Néhány hete jutottunk el addig, hogy Kisfiú teljesen izgalomba jött a hoki láttán és felvetette, hogy ő is szeretne játszani. Persze jégen még nem járt, így tisztáztuk, hogy először korcsolyázni kell megtanulni. Ez sem szegte kedvét, így elkezdtünk járni a Pesterzsébeti Jégcsarnokba, a Pesterzsébeti Farkasok otthonába. (Mókás volt egyébként, hogy a meccsen még a debrecenieknek szurkolt a Farkasok ellenében, aztán másnap már elvileg a Farkasok "színeiben" tanult korcsolyázni.)

Kislány is beállt a sorba, bár ő tisztázta, hogy sem hokizni, sem jégtáncolni nem akar, csak megtanulni korcsolyázni.

Egyelőre nagyon élvezik. Kisfiú türelmetlen, nem bírja az oktatást, már indulna el minél hamarabb, mégha nem is tökéletes a technikája. Dehát ő mindenben ilyen...

A képek sajnos nem olyan jók, de a hangulatot tükrözik...

Kétszázharmincnegyedik

Na, eljött a félév vége is. Talán kicsit túlzásba vittem az aggódást, dehát azt hiszem, ez már így lesz még legalább 16 évig...
Persze számítottam rá, hogy nem lesz rossz a bizonyítvány, de ilyen jóra azért csak álmomban gondoltam... Úgy  indult, hogy Kislány megkapta a zenei előképzőn az értesítőt, és már ebben kitűnő minősítést hozott. Közben mondta, hogy a zenetanárnő kérte, hogy a szülők hívják fel. Mikor beszéltem vele, össze-vissza dícsérte Kislányt, hogy mennyire szorgalmas, ügyes és fejlett és hogy ő a jobbkeze. És a legjobb hír csak ezután jött: úgy gondolja, hogy jövőre már elkezdhetné a hangszeres tanulást is!!! Ennek nagyon örültem, mert eredetileg már el szeretett volna idén kezdeni zongorázni, de kiderült, hogy legalább 1, de inkább 2 év zenei előkészítő után kezdhetik csak a hangszert. Majd lesz még hangszerbemutató is, ahol esetleg megtetszhet neki egy másik hangszer is, de egyelőre a zongorára készítjük magunkat...

És aztán másnap jöttek az iskolai bizonyítványok, amiben mindketten "kíválóan megfeleltek" lettek, vagyis "csillagos ötösek". Egyébként furcsa volt, hogy egész félévben jegyeket adtak, félévkor viszont szöveges értékelés volt... hogy miért nincs ez harmonizálva? Na mindegy, a lényeg, hogy borzasztó büszkék vagyunk rájuk, főleg azért, mert mindketten ugyanolyan jól teljesítenek. Persze vannak különbségek köztük bizonyos dolgokban, de a végeredmény magáért beszél. És azért pláne örülök, hogy olyan sok ellenvélemény ellenére egy osztályba írattuk őket. Eddig legalábbis ez nagyon jó döntésnek bizonyult, támogatják egymást, sokszor kérdezik ki egymást és tesznek róla, hogy egyik se felejtsen el semmit (és ez kölcsönös!).

Kétszázharmincharmadik

Az ünnepek alatt nagyon sokat nevettünk. Nálunk voltak a nővéremék és eszünkbe jutott, hogy nevezte el a kisebbik fia amiatt, mert nagyon szeret Facebook-ozni. A vicces neve: Sz. "Facebook" J.

Ennek mintájára az egyik nap hazafelé jövet azzal szórakoztunk, hogy magunknak is adtunk egy-egy középső nevet. Így lett:

- Apából: T. "nagylábú" L. (ez nemcsak simán a lábméretre utal, hanem története van...) :-)
- Kisfiúból: T. "hagyj békén" M.
- Kislányból: T. "rajzolós" E.
- belőlem: T-Sz. "puszigép" G.

Kétszázharminckettedik

Van egy nagyon kedves történetem az új év első napjáról. Lencsefőzeléket ettünk, amit Édesanyám csinált. Féltem is, hogy nehogy ne egyék meg a gyerekek, mert sokszor van, hogy ha valamiben babérlevelet vagy petrezselyemzöldet látnak (főleg Kisfiú), akkor képes nem megenni.

Most viszont, egyszer csak azt mondja Kisfiú, hogy levelet kapott a Jézuskától. Hirtelen nem is tudtam, hogy hogy reagáljak erre, hiszen elmúlt Karácsony, a Jézuskával és Angyalkával a levelezésnek (elvileg) vége van... Azt mondja erre Kisfiú, hogy a babérlevél a Jézuska levele és milyen jó, hogy ennyit kapott belőle. Erre persze Kislány is elkezdte számolni, hogy neki mennyi van, miközben szépen megették a főzeléket.

Később kiderült, hogy az iskolában a konyhás Marika nénitől hallották. Ő az is, aki kiadta mindenkinek, hogy szépen gyakorolják otthon a késsel-villával az evést, hogy bemutathassák ebéd közben.

Köszönjük, Marika néni!