Kétszázharmincegyedik

Bár még sok minden elmesélésével adós vagyok, azért nem szerettem volna az évet bejegyzés nélkül zárni, ezért gondoltam, írok pár sort.

Már csak néhány óra van hátra 2011-ből, ami nagyon sok örömöt és boldogságot hozott, de néha azért nehéz is volt. A lényeg, hogy a családunk együtt volt és tudtunk ebből a szeretetből meríteni erőt. Félek, hogy 2012 még nehezebb lesz, de azt is tudom, hogy együtt mindent túl fogunk élni, és nemcsak túléljük, hanem boldogok is leszünk.

Nem szeretném szomorkodva zárni az évet, úgyhogy csatolom az év képét, amire ha ránézek, a szeretet és melegség önt el.

Mindenkinek nagyon boldog és sikeres új évet kívánok!!!!

Kétszázharmincadik

A múlt hétvégén Kisfiú úgy ébredt, hogy fáj a hasa, majd hányingere lett és hányt is (bocsánat!). Gondolkoztunk, hogy mitől lehetett, mert amúgy nem tűnt nagyon betegnek, láza sem volt, bár majdnem elindultunk az orvosi ügyeletre. De aztán jobban lett, lepihent és mi úgy gondoltuk, hogy inkább nem kockáztatjuk meg a várakozást a vírusos betegek között...

Szóval, azon az egy napon sokat pihengetett, mi pedig gondolkoztunk. Arra gondoltunk, hogy biztos valami nem esett jól neki előző nap. Mivel semmi újat nem evett, egyedül a kakaó volt gyanús. Általában otthoni kakaót iszik, de aznap megkívánta a boltit, megvettük, de valószínűleg rosszul tettük. Én legalábbis nagyon nem szeretem (mostanában láttam a madártejet italt, nem is tudom, hogy tudnak ilyet csinálni, mikor ez még házilag is nagyon kényes).

Mondtuk Kisfiúnak, hogy biztosan a kakaó a hibás. Erre ő ezt kérdezte, megintcsak bebizonyítva a gyermeki logikát és ártatlanságot: "De akkor miért árulnak ilyet a boltban, ha betegek lehetnek tőle az emberek?". Hát igen...

Szerencsére 1 napig tartott az egész, másnap már kutya baja sem volt...

Kétszázhuszonkilencedik

Lehet, hogy most egyszerre túl sok vagyok, de végre eljött a szabadság és van időm a bloggal foglalkozni!!! :-)

Ezt még régebben készítette Kislány, és annyira megható volt, hogy gondoltam, megosztom. A kilincsére készítette, és ha esetleg nehéz lenne elolvasni, az van rajta, hogy csak az mehet be, aki hisz Jézusban. (Vegyétek figyelembe azt is, hogy elsős és most tanul írni!)

Kétszázhuszonnyolcadik

Stockholm, 3. nap:

- Újabb bőséges reggeli, a gyerekek imádták. Viszont már el kellett hagynunk a szállodát, mert a belvárosból mentünk a reptérre este.

- A központi pályaudvaron leraktuk a megőrzőbe a bőröndöt és folytattuk a városnézést.

- Az első állomás a Junibacken volt, amit Astrid Lindgren tiszteletére hoztak létre. Sok-sok mesefigura, csodaszép játékok, élő meseelőadás.

- Ezután a Vasa nevű hajóhoz mentünk, ami több száz éve süllyedt el nem messze a partoktól az első útján, és amit 95%-ban eredetiben sikerült kiállítani. Hatalmas élmény volt...

- A következő program a "kötelező" akváriumok voltak két, egymástól messze lévő helyen. Azért kötelező, mert az egész család imádja a kisebb-nagyobb halakat, így bárhová megyünk, mindenhol igyekszünk megnézni a helyi akváriumot, főleg, ha az egészen különleges. Bár itt kisebbek voltak a szokásosnál, azért nagyon érdekesek voltak.

- Az utolsó hely, ahová mentünk, egy pillangó "múzeum" volt. Ide kalandos volt az utazás is, mert a belvárostól messzebb volt, egy hatalmas parkban. Tropicarium-szerű helyet kell elképzelni, ami jó meleg és rengeteg trópusi pillangó él és lepked szabadon. Nagyon klassz volt!

- A hazaút ugyanolyan sima és kellemes volt, mint odafelé. A gyerekek megint nem aludtak el, hanem végig élvezték az utat és még repetát is kaptak a szendvicsből. Kislány kifejezetten szerette... :-)

Kétszázhuszonhetedik

Stockholm, 2. nap:

- Kezdtünk egy bőséges reggelivel a szállodában. A gyerekek ezt már csak azért is élvezik mindig, mert egyedül válogathatnak az ételekből...
- Mikor az ablakunkból a 15. emeleten körbenéztem, láttam, hogy nem messze van a rivalis cégünk épülete...:-(
- A központi pályaudvarról arra kis szigetre villamosoztunk, ahol egy hatalmas skanzen van. Fantasztikus élmény volt, ajánlom mindenkinek, gyerekekkel vagy nélkülük. Édes régi házak, régi mesterségekkel, állatok és gyönyörű környezet.
- Észrevettük már korábban (illetve leszólítottam egy másik túrista párt az utcán), hogy 15 percenként hajó megy vissza az Óvárosba, így visszafelé úgy mentünk.
- Az Óvárosban tettünk újra egy szép sétát, ami alatt kisebb meglepetés ért. Az egyik utcában megállítottak és mondták, hogy nem engednek gyerekekkel tovább, mivel tüntetés van. Így kicsit módosítanunk kellett az útvonalon. Amúgy ezen kívül nem igazán láttuk nyomát a tüntetésnek szerencsére, mert így utólag kicsit veszélyesnek tűnt.
- Amúgy éppen ezen az estén volt a Nobel Bankett, először azt hittük, emiatt demonstrálnak. Érdekes volt, hogy a tévében egész este élőben közvetítették a vacsorát.
- Bezzeg a Real Madrid-Barcelona szuperrangadót nem közvetítette egyik szállodai adó sem, ami sajnos nagy csalódás volt a férjemnek.
- Este még sétáltunk egy nagyot a szálloda környékén, ahol ismét "megcsodálhattam" a rivális cég hatalmas épületeit. Azt is tudtam, hogy a mi irodánk is errefelé van, de csak mikor jöttünk visszafelé, láttam meg a cégünk logóját éppen annak az épületnek az oldalán, ami a szállodánkkal szemben volt!!! Micsoda meglepetés!

Kétszázhuszonhatodik

Kicsit megkésve, de azért íme a rövid beszámoló a gyönyörű hétvégénkről Svédországban. Nem most írtam, hanem ott, frissen, de csak most hozom nyilvánosságra :-)

Stockholm 1. nap:
- iszonyú korai kelés, taxizás a sötétben
- reggeli a reptéren, aztán sima út, miközben a gyerekek mintha először ültek volna repülőn (sok évvel ezelőtt repültek néhányszor és úgy tűnik, teljesen elfelejtették az élményt), a felszálláskor kicsit féltek, de aztán nagyon élvezték
- (helyi) vonatozás a szállodáig, ahová túl korán érkeztünk, így a szobát még nem tudtuk elfoglalni, de beadtuk a bőröndöt, és útnak indultunk
- egy egyszerű ebéd után a királyi várat vettük célba, amiről a metrón derült ki, hogy éppen most nincs nyitva, úgyhogy visszafordultunk és eémentünk a királyi palotába (a különbség annyi, hogy az előbbiben laknak, az utóbbiban dolgoznak/tak a királyok/királynők).
- mivel a palota az Óvárosban van, egy gyönyörű sétát is tettünk ezen a részen, minden nagyon szépen fel volt díszítve az ünnepekre
- itt 15.30-kor már sötétedik, úgyhogy viszonylag sokáig élvezhettük az ünnepi kivilágítást még úgy is, hogy a gyerekekkel nem maradtunk ki túl sokáig (azért sem, mert bár napközben nincs túl hideg, azért estére eléggé lehűlt a levegő és el is áztunk (szerencsére ez volt az utolsó csapadékos időszak az ottlétünkkor)
- a sötétben még volt egy dolog, amit éppen akkor volt érdemes megnézni, ez pedig a Globe SkyView, ami egy hatalmas gömbre felkúszó kilátó. Hát, én itt megint kicsit rosszul lettem, hasonlóan a London Eye-hoz, de a többiek élvezték és tény, hogy gyönyörű volt...

Kétszázhuszonötödik

A fogakra visszatérve, a statisztikát el is felejtettem.

At állás így (kiesett fogak - csontfogak):

Kislány: 8 - 8
Kisfiú: 7 - 6

Kétszázhuszonnegyedik

A hét mérlege:
- két csillagos ötös angolból (1-1 a két gyereknél) és még ötösök matekból is. Az angolra viszont nagyon sokat tanultunk, ezért nagyon örültünk neki.
- egy szépen megtanult vers a templomi karácsonyi ünnepségre
- Kisfiú újabb elveszített tejfoga
- Mikulás kupa kerületi fociverseny, ahol bár utolsók lettek Kisfiúék, de nagyon élvezték a játékot (ők voltak igazából a legkisebbek és kezdőbbek az 1. és 2. évfolyamosok korcsoportjában)
- Kislány lelkesedése a szertornán, amire a kosárlabdát váltotta fel (ő is versenyre készül, bár sok minden még nem megy neki, pl. a cigánykerék - ha tudná, hogy az anyukája ennyi idős korában hogy cigánykerekezett a panelház előtt az utcán...:-) )

És most irány tejbegrízt csinálni, mégpedig ilyet.

Kétszázhuszonharmadik

Folytatódik a versmondó verseny körüli izgalom. Kedden megvolt az iskolai forduló és Kislány III. helyezett lett!!! Nagyon büszkék voltunk rá. Egyedül azt nem tudjuk még, hogy ez vajon továbbjutást jelent-e a kerületi fordulóra, ugyanis Kislány nem biztos benne, szerinte lehet, hogy csak az első helyezett jut tovább. Nem is értem, hogy nem tudták elmondani az iskolába nekik egyértelműen, hogy mi a következő lépés. De mindegy is, mert nem az a lényeg, már így is nagyon szépen szerepelt(ek), és egyértelmű sikerélményt hozott nekik maga az, hogy szépen megtanulták a verseket.

Kisfiú hozzáállása pedig rendkívüli volt, amellett, hogy ő is ugyanúgy vállalkozott a versmondásra és nem szegte kedvét az sem, hogy éppen, hogy csak lecsúszott az iskola fordulóra való továbbjutásról. (Egyébként szerintem ennek fő oka az volt, hogy az R hangok még nem mennek tökéletesen, bár már hetek óta jár egy tündéri logopédushoz).
Na szóval, miután Kislány jutott tovább az iskolai fordulóra, az előtte levő napon Kisfiú azzal foglalta el magát, hogy zászlót készített Kislány buzdítására!!! Szépen kifestette egy lap egyik oldalát és ráírta a tesója nevét,  a másik oldalra pedig piros-fehér-zöld színeket tett (valószínűleg a focimeccsek zászlói inspirálták), és meg volt győződve róla, hogy mehet szurkolni neki. A suliban még hurkapálcát is kért, amire ráragasztotta a papírt. Sajnos, a szurkolás nem volt lehetséges végül, de biztosan ez is sokat jelentett Kislánynak. Szerintem ez volt az egyik legjobb dolog, ami történhetett a versennyel kapcsolatban...

Kétszázhuszonkettedik

A hét legnagyobb izgalma az volt (amellett, hogy rengeteg 5-öst hoztak mindketten), hogy beneveztek az iskolai versmondó versenyre. Kislány a "Mézlopó"-t, Kisfiú pedig a "Hogyan eszik a jó gyerek?" című verset választotta. Persze, ez sem ment simán, mert a suliban hagyták a fénymásolt verseket, mielőtt még teljesen megtanulták volna, így az volt az első feladat otthon, hogy az interneten megkeressük őket.
Nem volt egyszerű, mert a címet és költőt először nem tudták, de aztán egy elmondott sor sokat segített.
(Milyen érdekes, hogy ők már ebbe nőnek bele, hogy akármit megtalálhatunk a neten. Mi lett volna a mi időnkben... riadólánc az osztálytársak között, hogy valahogy kerüljön elő... vagy valami hasonló...)

A lényeg, hogy meglettek és aztán sok gyakorlás után mindketten gyönyörűen tudták, és tegnap megvolt az osztályban a verseny és a kiválasztás a következő fordulóra. Esküszöm, mintha X-Faktor lett volna, szegény Kislány mondta, hogy annyira izgult, hogy mondják-e majd az ő nevét a továbbjutók között. Persze, az övét mondták utoljára, szegény, mennyit izgulhatott, bár az osztályfőnök néni biztos nem húzta úgy, mint Ördög Nóri.

Szóval, Kislány továbbjutott az iskolai fordulóra. Kisfiú nem, de megdícsérték, és állítólag ő is továbbjutott volna, ha nem négyen, hanem öten mehettek volna tovább... De mindketten kaptak 5-öst a szorgalmukért!

Kétszázhuszonegyedik

Ezt  is nemrégen hallottam Kislánytól: hogy hívják a vízszintest és függőlegest?

Fektetett és állított egyenes. :-)

Kétszázhuszadik

Ma reggelinél valahogyan előkerültek az útlevelek (vajon hogy is, Kisfiú vette őket elő), így gyorsan megnéztük, hogy kinek mikor jár le. Az enyém elég régi, 10 éve csináltattam, így az még kék színű, a többieké bordó. Eddig ezt nem kérdezték, de Kislány ma feltette a nagy kérdést:

- Anya, a te útleveled azért más színű, mert te katolikus vagy, mi pedig reformátusok?

Hát igen, ennyit a gyermeki logikáról... :-)

Kétszáztizenkilencedik

A pénteki nap különleges volt, mert aznap volt 2011-11-11! Nem tudom, fog-e ez jelenteni bármit is, de nekünk mindenképpen Kisfiú névnapja elsősorban.

Emiatt ez az első nap, hogy az iskolában is megünnepelték, be is vitt jó sok ropogtatnivalót, remélem, élvezték. Olyan jó volt látni reggel a csillogó szemét, ahogy vitte a szatyrot a sok finomsággal, hogy ez a nap most róla szólt.

Persze kicsit ez egy dupla névnap, mert azt sosem tudjuk megcsinálni, hogy csak az egyik gyermekünket ünnepeljük, úgyhogy mivel a szülinap amúgy is dupla mindig, a névnapokat is azzá tettük... milyen jól járnak az ikrek a dupla névnappal!

Az ünnepre tekintettel a szüleim hozzák a formájukat és kifejezetten azért eljöttek Debrecenből, hogy a Márton napi libasültet megcsinálják az unokáknak (akik közül ugye csak egy hivatalosan Márton). Képesek voltak vonattal utaztatni a libahúst, csak hogy a lehető legjobb legyen!

Persze a másik nagyszülőkre, testvérekre, unokatestvérekre és minden rokonunkra gondoltunk, mikor ízlelgettük a finom sülteket... :-)

Kétszáztizennyolcadik

Egyik nap, mikor szeretgettem a gyerekeket, azt mondtam nekik, hogy "annyira imádlak benneteket!".

Kisfiú válasza, miközben megölelt:
"-Anya, ezt nem szabad mondani, mert imádni csak a Jóistent lehet."

Kétszáztizenhetedik

Elkészültek az első iskolai képek, ezúttal az egész osztályról, három különböző beállításban.
(Ha esetleg valaki nem találná őket, Kislány az osztályfőnök mellett áll jobbra, Kisfiú pedig a felső sorban balról a 2.).

A hivatalos, az iskola pólójában.

A második, hivatalos póló nélkül:

A harmadik, jókedvűen:

Kétszáztizenhatodik

Oktober 23-an, vasarnap, nagyon szep napunk volt, bar ezt nem igazan szep dolog mondani ezen a nagyan fontos, de sajnos tragikus unnepen. Igazabol ugy erzem, hogy sikerult meltoan megunnepelnunk.

Elozmenynek viszont fontos megjegyezni, hogy szerencsere a gyerekek iskolaja nagyon fontosnak tartotta a melto megunnepleset az 56-os esemenyeknek. Elmondasuk szerint volt egy irodalmi musor es meg regi filmfelveteleket is mutattak nekik. Nagyon erdekes volt latni, ahogy ok is kezdenek a tortenelem irant erdeklodni komolyabb szinten es majdnem felnottesen el lehet veluk beszelgetni ezekrol a dolgokrol. Egyedul az bantott, hogy valami miatt az unnep elotti penteken nem szoltak, hogy unneploben kell menniuk, igy az egesz iskolaban csak az o osztalyuk jelent meg unneplo nelkul...

Szoval, hogy mit is csinaltunk a forradalom 55. evfordulojan. Mivel vasarnaprol volt szo, elmentunk szokas szerint a Kalvin terre, a 10 orai istentiszteletre. Ez is nagyon kulonleges volt, mert egy nemetorszagi kuldottseg volt a templomban, ami azt is jelentette, hogy a nemet evangelikus pap tartotta az istentiszteletet tolmaccsal. Ilyen elmenyben meg nem volt reszem... Raadasul a magyar unnepbol es 56-os es 89-es esemenyekbol indult ki, ami ugy gondolom, nagyon szep figyelmesseg volt tole.

A vegen meg ketten a kuldottek kozul atadtak ket ajandekot, amik igazan varazsosak voltak. Az egyik egy nagyon kulonleges kis zsak volt, ami rengeteg kulonbozo szinu reteget rejtett magaban. Ahogy elkezdtek kibontani/kihajtani a retegeket, ugy haladtunk egyre beljebb a hit es a Biblia vilagaba: vilagoskek (menny, hit, megkeresztelkedes), sokszines mindenfele betukkel (a keresztelkedeskor kapott nevek), sarga (orom), sotetkek feher kezzel (Isten keze), piros a kenyerrel es borral (Jezus aldozata), feher (megvaltas). Nagyon meghato volt, ahogy ezt elmondtak es a vegen a templomnak ajandekoztak.

A masik ajandek egy focilabda volt Pakisztanbol, aminek az a jelkepes celja, hogy azokat a fiatalokat is a templomba csabitsa, akik jelenleg meg nem jarnak.

Miutan talalkoztunk a gyerekekkel a gyermek-istentisztelet utan, javasoltam, hogy menjunk el a Parlamenthez. Reggel, mosdas kozben ugyanis hallottam a radioban, hogy az unnepre valo tekintettel egesz nap latogathato az Orszaghaz. Gyonyoru alkalom volt igy a gyerekeknek belulrol is megmutatni ezt a gyonyoru epuletet, raadasul ezen a felemelo unnepen. Szerencsere nem kellett sokat sorban allni, es ahogy beleptunk, Kisfiu mar mrohant is az emlek-apropenz keszito (igy hivjak???) szerkezethez. Miutan ez megvolt, korulneztunk, majd eljutottunk a koronaekszerekig. A gyerekek nagyon elveztek, plane mikor kiderult, hogy csak nehany percet kell varni es meg a koronaorok valtasat is meg tudtuk nezni. A nyilt nap sajnos azt is jelentette, hogy az ulesterembe nem engedtek be, pedig azt is jo lett volna megnezni (na, nem mintha a mostani ott zajlo vitak olyan jo erzest keltenenek).

Ezutan jol megeheztunk... Halkan megjegyeztem a tobbieknek, hogy mivel elozo nap a szuleimhez utaztunk, fozni nem tudtam, igy ha ebedelni szeretnenek, valahova el kellene mennunk. Igazabol mar korabban kitalaltam, hogy a jo lenne a Papirtigrisbe menni, ahonnan korabban mar hozattunk etelt. El is mentunk, ahol Kisfiu elso dolga volt a napi dokumentacio javitasa volt: ugyanis reggel gyorsan megrajzolta a napi programot, amiben meg az volt benne, hogy otthon ebedelunk... ezt most feltetlenul javitani kellett.:-)
Nagyon kellemes a hely, nagyon kedves mindenki, meg az evopalcika hasznalatara is megtanitottak a gyerekeket, igy, hihetetlen, de egyikonk sem hasznalt kest es villat!

Nagyon regen ettunk sushit, akkor is nagyon kicsit es csak egyszer, ugyhogy kihasznaltuk az alkalmat erre is. Nyamiiii, minden nagyon finom volt! Ajanljuk az edes-savanyu levest, a lazac wokot es a sult banant.

Hat, igy telt el ez a nap. Mindekozben nagyon sokat beszelgettunk a forradalomrol, es meg a golyok altal utott lyukakat is sikerult nehany helyen megmutatni a gyerekeknek.

Kétszáztizenötödik

Megváltoztattam az oldal hátterét, a gyerekek iskolai tevékenységére utalva, ami természetesen a mi gondolatainkat is erőteljesen befolyásolja. Nagyon érdekes látni, ahogy ők tanulnak írni-olvasni, hiszen én magam nem emlékszem, hogy nálam ez pontosan hogy ment...

Tegnap megint dolgozat volt, Kislány 5*-ot, Kisfiú 4-est kapott. Kisfiú nem tud egyelőre ebből a 4-es "csapdából" kitörni...

Kétszáztizennegyedik

Tegnap este hulló csillagokat néztünk... nagyon hideg volt, de azért egy darabig kint álltunk az udvaron és láttunk is párat, gyönyörűek voltak. Berci kutya is ott volt velünk, amire Kisfiú meg is jegyezte, mikor mi indultunk a házba, hogy milyen jó neki, mert ő egész éjszaka nézheti a csillaghullást... :-)

Kétszáztizenharmadik

Ez a hét volt a csúcs. A gyerekek változatlanul imádják a sulit, és úgy tűnik, az osztály egyik 2 legtöbbjai. Már dícséretfalra került Kislány, Kisfiú pedig csillagot kapott a szorgalmáért és osztályfőnöki dícséretet az osztályért végzett munkájáért. Azt hiszem, lassan megnyugodhatok...

Kétszáztizenkettedik

Valami nagyon különlegeset figyeltem meg Kisfiún. Bármit csinálunk, vagy tervezünk csinálni, egyből elővesz egy papírt és tollat, és rajzolja le szépen a folyamatot. Szabályszerű folyamatábrákat gyárt... :-)

Például, ha egy sima hétvégét megbeszélünk, hogy mit csinálunk, akkor ő szépen sorrendben lerajzol mindent, útvonallal, nyilakkal és hozza/viszi is magával, hogy nehogy eltérjünk a tervektől. Úgy tűnik, reál beállítottságú, és talán a folyamatirányítási érdeklődést örökölni lehet??? :-)

Kétszáztizenegyedik

Na, ezt a hetet is túléltük. És azt kell, hogy mondjam, hogy a kezdeti kis megbicsaklás már teljesen a múlté. Úgy tűnik, Kisfiú az egyik legjobb magatartású az osztályban és a héten kétszer hozta haza a "smiley labdát", ami a jó magaviseletért jár...

A héten viszont már megírták az első "dolgozatot" is angolból, amin egy kicsit csodálkoztam, mert azt hittem, legalább az első hónapokban tényleg csak pontokat és csillagokat adnak. Az eddig tanult szavak jelentését kellett a megfelelő sorrendben, a tanár néni elmondása alapján lerajzolni.30 szó volt, Kislány 29 ponttal 5-öst, Kisfiú 27 ponttal 4-est kapott. Ez utóbbit kicsit szigorúnak tartom, dehát ez van.

És ezzel döbbentem rá, hogy milyen nehéz lesz ezeket a helyzeteket kezelni, ha különböző eredményeket hoznak haza, úgy, hogy egyikőjük motivációját se törjük le. Úgy gondoljuk, hogy nem kell mindenkinek kitűnőnek lenni, úgyhogy amíg 4-eseket és 5-ösöket hoznak haza, nincs gond, de azért látszott, hogy Kisfiút kicsit bántotta a dolog...

Kétszáztizedik

Elkészült az órarendjük is olyan formában, amit ők is jól tudnak használni már most, vagyis még azelőtt, hogy tudnának olvasni.

Bevallom, hogy az alapötlet egy másik szülőtől jött, aki mindenkinek elküldte az eredeti formáját. Néhány képet viszont kicseréltem, mert nem találtam annyira érthetőnek, illetve hozzátettem a különórákat.

Kislány órarendje:

Kisfiú órarendje:

Kétszázkilencedik

És ez az a maci, amit csak az hozhat el a nap végén az iskolából, aki a legjobb volt aznap. Kislány már a 2. napon hozta, de ezen a héten kedden Kisfiú is boldogan mutatta!

Ezen kívül az ebédlői viselkedésért minden áldott nap kapnak mindketten matricát! Ez tényleg nagy szó! Úgyhogy remélem, hogy az az egy bizonyos nap Kisfiúnak csak egy apró hiba volt...

Kétszáznyolcadik

Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy már az első héten részt vett Kisfiú az iskola színeiben egy korosztályos fociversenyen. Végre néhány fotó:

Itt közel, háttal:

Itt akcióban:

Itt fáradtan:

Kétszázhetedik

Néhány korábbi szép pillanatra szeretnék visszatérni, amikről nem tudtam még képet mutatni.

Egyik nap nagyon fáradtan értem haza és ezt látták a gyerekek is. Fogták magukat és szépen együtt megbeszélték, hogy akkor anya feküdjön le és ők majd kiszolgálnak. Ezt a vacsorát limonádéval hozták fel nekem szép tálcán. Annyira jó volt látni, hogy mennyire figyelnek rám...

Egy másik: hiába nagy iskolások, azért (szerencsére) még az igazi gyermekkorukat élik. És ebbe beletartozik, hogy a kedves kis kutyusokkal alszanak (akik szintén ikrek!) és akik ugyanúgy megérdemlik a puha takarót...

Kétszázhatodik

Régen jelentkeztem megint a blogon, az ok megintcsak egyszerű: a hétköznapok hihetetlen gyorsasággal telnek az iskola és a különórák miatt. Úgy tűnik, kezdenek tényleg belerázódni a hátköznapokba és szerencsére változatlanul nagyon szeretik az iskolát és a tanulást. A különórák pedig még külön "izgalmat" is jelentenek: Kisfiú sakk szakköre (ahol az első állítása szerint "uncsi" volt, mert ő már egyből komolyan képzelte a sakkozást), focija (ahol már az első iskolai csapatos versenyen is részt vettek), matematika szakköre, néptánca; Kislány kosárlabdája, néptánca, zenei előképzője. Sajnos, a matematikával egyszerre van a zenei előkészítő, ezért inkább az utóbbit választottuk. A matematikába a 2. osztályban is bekapcsolódhat, míg ez a zeneiskolai előkészítő év fontos ahhoz, hogy jövőre elkezdhessen zongorázni tanulni, ami a nagy vágya.

Ahogy írtam, Kisfiúnak már megvolt az első focibajnoksága az iskola színeiben. Ezek voltak ám a komoly meccsek a múlt héten a Wekerle Napokon. Négy csapat volt az iskolából, és mivel az 1. és 2. osztályosok egy korcsoport, elsősként ő még egyelőre a B csapatba fért bele, de ott a kicsiknél többször is a kezdő csapatban volt. Ahhoz képest, hogy a többiekkel addig még edzésük sem volt, egész jól játszottak.

Kislány közben nekikezdett a kosárlabdának, amihez a vonzódása nem igazán tudom, hogy honnan van, mert nekem pl. teljesen kimaradt az életemből mind játékosként, mint nézőként. Bár az igaz, hogy én is nagyon élveztem, mikor Férjem édesapjával együtt elmentünk egy kosármeccsre, úgyhogy lehet, hogy neki is onnan jött. Persze ennek örömére fel is kellett a ház falára tenni az ajándékba kapott kosárpalánkot. Kíváncsi leszek, mikor kell majd újrafesteni a falat...

Azok a fránya "R" hangok még mindig nem mennek, így Kisfiút még logopédushoz is kell vinni. Hála kedves barátnőnk tanácsának, sikerült egy tüneményes logopédust találni, aki már az első alkalommal levette Kisfiút a lábáról. Szerinte 8-10 alkalom után megoldódik a helyzet...

Holnap kezdődik az új hét, új kihívásokkal, de örömmel nézünk elébe!

Kétszázötödik

Breaking news: már megjárta az 1.b. "szíves macija" a mi otthonunkat is!!!

 Kicsit bővebben: a suli második napján már hallottuk a gyerekektől, hogy van az osztálynak egy aranyos kis, piros szívet viselő macija, amit minden nap a legjobban viselkedő gyermek vihet haza. Szomorúak voltak a gyerkőcök, hogy a hétvégén egy másik kisfiú kapta meg, na de hétfőn már arra érkeztem meg az iskolába, hogy ezúttal Kislány érdemelte ki. Bár hozzátette a napközis tanínó néni, hogy szerencsére mindig nagyon nehéz a választás. Gondolom, ezt azért is mondta, mert ott volt mellettünk Kisfiú is.

 Egyre inkább látom, hogy azért nem lesz egyszerű az iskola és az eredmények kezelése ikrek esetében. Nagyon óvatosan kell kezelnünk, ha valamelyikőjüknek esetleg kicsit később sikerül valamit megcsinálni, vagy nem kap annyi csillagot, piros pontot és a többi. Azt viszont változatlanul nem gondolom, hogy az egy osztályba járás hátrány lenne, hiszen ez a probléma akkor is fennállna, ha külön osztályba járnának.

Érdekes egyébként, hogy hogyan viselkednek az iskolában ahhoz képest, amit mi vártunk (persze ezt nekik nem mondtuk sosem), illetve mások hogyan látják őket. Mi alapvetően arra számítottunk, hogy Kislány magabiztosabb lesz és hamarabb feltalálja magát, viszont úgy tűnik, hogy éppen Kisfiú ilyen. Mondjuk az is benne lehet, hogy a kisfiúk általában nyitottabbak egymás felé, míg a kislányok akár sokáig csak azokkal játszanak, akiket már az oviból is ismernek. Ez most Kislány problémája is, egyelőre még azt mondja, hogy nem játszanak vele.

Na és most jön a csavar... Egy kedves másik ikerpár ugyanabba az iskolába jár, másodikosok, és sokszor találkoznak a mieinkkel a szünetekben, ebédnél és a napköziben. Az anyukájuk azt mondta nekem, hogy a lányok szerint Kislány igenis magabiztos, állítólag "nagyszájú", Kisfiú pedig egyedül van és inkább Kislány barátaival játszik... Na, ebből kibogozni a valóságot...

Akárhogy is van, a lényeg, hogy nagyon jól érzik magukat, és mikor reggel és délután meglesem őket, amikor nem látnak, teljesen normális 1. osztályosoknak tűnnek...:-).

Régóta gondolkozunk, hogy milyen külön foglalkozásokra járjanak abból a sokból, ami lehetséges. Nagyon sok minden tetszik nekik, de persze nem szabad túlságosan lefárasztani sem őket. Egyelőre ezeket tervezzük:

Kislány: matematika szakkör, néptánc, zenei előképző (zongorához), kézilabda
Kisfiú: matematika szakkör, néptánc, sakk, foci

Azért ígérem, másról is szó lesz a blogban... de ezek a napok most az iskoláról szólnak...

Kétszáznegyedik

Na, túl vagyunk az iskola első két napján. Kicsit hektikusak voltak a napok, még borítóért szaladgáltunk, aztán borítóztam stb., és közben a gyerekek szépen lassan (pontosabban gyorsan) belejöttek az iskolai életbe. Az évnyitó egy katolikus templomban volt, ami hagyomány a keresztény iskola életében, és ez a különleges alkalmat még különlegesebbé tette. Nagyon megható volt a templomban a kicsi elsőseinket bevonulni, immáron nélkülünk, a pedagógusokra bízva. Nagyon szép üzenetet kaptak a lelkésztől és az igazgató úrtól is, és még egy saját Bibliával is megajándékozták őket ebből az alkalomból. Aztán másnap kezdődött az igazi iskolai élet. Azt elhatároztuk, hogy az első évben az a célunk, hogy megszeresség az iskolát és persze megtanuljanak írni és olvasni, de az ő tempójukban. Ha belegondolok az iskolás éveimbe, a legfontosabb tényleg az, hogy jól érezzék magukat és ne veszítsék el a tudásszomjukat. Az osztály nagyon jónak tűnik, az osztályfőnök nagyon dícsérte őket már az első nap után. Remélem, nem lesznek konfliktusok és verekedések. Már az első "dolgozatot" is megírták, hogy felmérje az osztályfőnök a képességeiket. Büszke voltam, hogy nagyon jól sikerült mindkettőjüknek és hogy a családról készített rajzok is nagyon aranyosak voltak. Egyelőre nem bánjuk, hogy egy osztályba írattuk őket, mindketten szépen, önállóan kezelik a feladataikat. Megvan rá minden esély, hogy ez így is maradjon... A blog valószínűleg legfőképpen az iskoláról fog szólni az elkövetkezendő időszakban, de úgy gondolom, ez természetes is. Nemcsak a gyerekek, hanem mi szülők is új feladatokat kapunk az iskolával, amik legalább olyan nehezek lesznek, mint az eddigiek, amiket pedig olyan nehezeknek gondoltunk...! Minden elsősnek és szüleiknek sok sikert kívánok!

Kétszázharmadik

Tudom, tudom, régen írtam... dehát az augusztus végre a pihenésről szólt. Majd szép lassan töltök fel képeket az igazán kellemes és pihentető erdélyi családi nyaralásról, egybekötve (nagy)családi együttlétekkel, valamint az aktív, kalandos és romantikus római vakációról. Addig is a legfontosabb a készülődés az iskolára, már az osztály névsora is elérhető.

Kétszázkettedik

Maszkuráék után most ez a legkedvencebb dalom... nagyon jól sikerült szerintem, már rengetegszer meghallgattam és még mindig nem unom...

Kétszázegyedik

Tegnap reggel (szombaton) nagyon édes beszélgetést hallhattunk. Végre kicsit tovább alhattunk, kb. 7 óráig, és meglepetésünkre nem arra keltünk, mint máskor, vagyis hogy a gyerekek szaladnak az ágyunkba. Bár be kell, hogy valljam, imádom azokat a hétvégi reggeleket, mikor odabújnak hozzánk és még egy kicsit együtt lustálkodhatunk.

Na de ezúttal nem ez történt. Már nagyjából ébren voltam, mikor hallottam a neszezést, mosdóba kimenetel, fiók nyitása-zárása, aztán bekukkantott Kislány hozzánk (ezt résnyire nyitott szemmel láttam), és meglepődve ment vissza a szobájukba. Ezután ezt a beszélgetést hallottuk:

Kislány: - Kisfiú, anyáék még mindig alszanak.
Kisfiú: - Mi lehet a baj? Gyere, nézzük meg az órákat.
(Lépések hallatszanak...)
Kislány: Minden órán elmúlt 7 óra. Akkor most vagy elromlott az ébresztőórájuk, vagy nem kell menniük dolgozni.
(Csend.)
Kislány: Milyen nap is van ma? Ha tegnap volt Lóci (az unokatesó) szülinapja, és holnap megyünk Mamáékhoz, akkor ma szombat van... jaj, de jó!
(Csend.)
Kislány: De az is lehet, hogy szabin vannak...

Valami miatt teljesen azt gondolták, hogy még hétköznap van, ezért nem jöttek oda hozzánk, hanem egyből felöltöztek. Ugyanis mostanában szerencsére megtehették a nyári szünet miatt, hogy később kelnek fel, mint ahogy mi elmegyünk dolgozni. Ezért nagy meglepi volt a hétvége!

Kétszázadik

Hűha... ez már a 200. bejegyzésem! :-))

Egyik nap, mikor mentünk az úszótáborba, bementünk a munkahelyemre letenni a cuccaimat, mert még túl korán volt. Egyébként imádnak ide bejönni, ez szerintem általános a gyerekeknél. Emlékszem, én is mennyire szerettem anyukámhoz és apukámhoz bemenni és ott írosgatni, számológépezni az irodájukban. Legalábbis úgy emlékszem, hogy ezeket csináltam. Dehát az még az "átkosban" volt, amikor nagyon sok minden máshogy működött.

Szóval, mikor már indultunk el, felfedezték az egyik közeli tárgyalót, benne a fehér táblát és filctollat és ezeket írták fel, teljesen maguktól! (Khm... kivéve Marci "Hero Factory" szövegét, amit a Legos dobozról másolt le.)

Százkilencvenkilencedik

Már az úszótáboron is túl vagyunk, amit nagyon élveztek. Nem csoda: víz, úszás, ovis barátok és ismerős "edzők". Olyan aktív elfoglaltságok voltak, hogy már a második napon mondták, hogy igenis hiányzik a délutáni alvás, úgyhogy kitalálták maguknak az asztalon kialakított ágyat. Persze, nem hiszem, hogy nagy alvások voltak, inkább pihenés csiripeléssel.

Viszont pénteken ez fogadott a tábor végén délután:

Hát nem édes?

Százkilencvennyolcadik

És akkor itt írnék a gyerekek 7. szülinapjáról. Hasonlóan az előző évekhez, 2 külön szülinapi bulit tartottunk, egyet az ovis társaknak, egyet pedig a barátainknak. Persze volt a családdal is, egyelőre csak a debreceni nagyszülőkkel, unokatestvérekkel és keresztmamával.

Az ovis szülinapot otthon rendeztük, egy kivételes szerencse miatt. Amint azt már egy korábbi postban megírtam, nyertem egy szülinapi zsúrt a Gipszkorszak játszóháztól. Már jó előre megbeszéltem a koreográfiát Ágival és Zolival, a tulajdonosokkal, így "bemelegítettük" a gyerekeket játékkal, szendvicsezéssel és tortával, hogy mire a Gipszkorszakosok megérkeznek, már csak azzal kelljen foglalkozni. Jól össze is jött szerencsére, éppen megették a tortát a gyerekek, mikor megérkezett Zoltán, Ildikó, az animátor és Zsuzsi, az arcfestő.

A csatolt képek majd mindent elmondanak, jobban a szavaknál, de az egyértelmű volt, hogy hihetetlen kedves és figyelmes foglalkozást kaptunk, attól függetlenül, hogy ez tulajdonképpen ajándék volt. És ez manapság nem túl gyakori. Ildikó percek alatt a gyerekek szívébe férkőzött kedvességével, Zsuzsi fantasztikus mintákat festett hihetetlenül gyorsan, és Zoltán is velünk maradt és nagy profizmussal és humorral egészítette ki a játszást. Innen is köszönet nekik!

2011-06 szulinap

Százkilencvenhetedik

Még nem írtam az ovis ballagásról, illetve nem csatoltam képeket. Hát, az az igazság, hogy nem maradt meg bennem túl jó emléknek...

Egyrészt délután 16.00 órakor kezdődött, ami a dolgozó szülőknek elég nagy kihívás. Szerencsére szépen fel tudtak öltözni, de én kb. 5 perccel a kezdés előtt estem be, mivel előtte még el kellett menni az elkészült ajándék virágcsokrokért az óvónőknek. Ekkor pedig már tömve volt a zsibongó, ahol tartották és sajnos az emberek nem igazán voltak tekintettel egymásra. Emiatt semmit nem láttam a gyermekeimből az ünnepség alatt. :-(

Legalább maga a műsor jó volt. A Vígszínház művésznője, Majsai-Nyilas Tünde tartott egy szép kis műsort, ami egy szép éneket is magában foglalt, Kiss Tibi gitárkíséretében (ő is rockzenekarban játszik, de nem a Quimby-ben). Mindkettőjük gyermeke az oviba jár, ezért nagyon szép volt tőlük, hogy felléptek. Ezt tényleg érdemes volt megnézni. De előtte és utána... hát, akár ki is hagyhattuk volna. Sajnos, így fényképet sem tudok mutatni. Hát, így ballagtak el az oviból a mi nagy gyermekeink.

Százkilencvenhatodik

A múlt héten nagyon szép élményben volt részünk a szokásos vasárnap délelőtti istentiszteleten. Amellett, hogy nagyon elgondolkodtató volt a lelkipásztor beszéde, külön áldást mondott az azon a héten a bibliai táborból hazaérkezett gyerekekre, többek között a mieinkre is. Nagyon szép percek voltak, főleg, ahogy visszaemlékeztem, hogy hogyan indítottuk őket útjukra előző vasárnap Balatonszemes felé, a Kálvin téri Református Egyházközség gyermektáborába. Hirtelen azért megijedtünk, mert először mentek ilyen táborba, család nélkül és mégiscsak ők voltak a legkisebbek. Számítottunk rá, hogy esetleg elvesznek dolgaik, de mindent hiánytalanul hazahoztak, még a 2-2 ezer Forintos zsebpénzük felét is hazahozták mindketten. Hát, mit mondjak, nagyon büszkék voltunk rájuk.

Ami még jó volt, hogy kiderült, hogy teljesen külön voltak, legalábbis éjszakára. A kezdődő iskola és a közös osztály miatt kicsit megijedtem, mikor az indulásuk előtt, a bepakoláskor odahívtam őket, hogy elmondjam nekik, mit hol találnak. Kislány nagyon figyelt, Kisfiú viszont már a Balatonnál járt gondolatban... Mikor mondtam neki, hogy figyeljen, mert fontos, azt válaszolta, hogy majd figyeli, mit csinál Kislány és ő is azt fogja csinálni. Na, ekkor megijedtem és eszembe jutottak az óvónők szavai, akik éppen emiatt nem javasolták a közös osztályt. De szerencsére jól sült el a dolog, mert teljesen külön sátorban voltak, Kislány a nagylányokkal, Kisfiú a nagyfiúkkal, így mindketten magukra voltak hagyatkozva. És úgy tűnik, Kisfiú is jól vizsgázott. :-)

Százkilencvenötödik

Tegnap WAMP-oztunk megint, és szokás szerint a kedvencünkhöz, panyizsuzsihoz mentünk, hogy megnézzük, van-e Boribon karkötő. Sajnos, nem volt, de Kisfiú már azt hitte, hogy újabb anya-lánya gyűrűnk lesz Kislánnyal, így felháborodva odament Zsuzsihoz és megkérdezte tőle, hogy miért nincs apa-fia gyűrű... :-)

Ez volt a nap mondása, még Zsuzsi is "világgá kürtölte"... És talán valami új ékszer alapját rakta le ezzel Kisfiú...

Százkilencvennegyedik

Kicsit későn, de íme a Sport Szelet sütemény eredménye: papírokba csomagolva, NYERT és NEM NYERT feliratokkal.

A nyertes Apa lett! Mivel úgy volt eredetileg, hogy a nyertes választhatja ki a másnapi sütit, Apa legszívesebben madártejet kért volna, de mivel rengeteg meggyünk volt, azt kellett felhasználni egy jó kis meggyes sütihez.

Apropó, ugye milyen jó dolgunk van? Hála nővéremnek, és mostanában egyre többet kuktáskodó keresztfiaimnak (nem beszélve Kislányról, az állandó segítőről), minden nap nagyon finom ebédek készülnek, ráadásul finom süteményekkel, így dúskálunk a jóban.

Szegény Uram, pedig hogy szereti a madártejet...! Azóta már szállóigévé vált, hogy egyszer megjegyezte, hogy ő azt szereti a legjobban, mire én: "Dehát alig szoktál enni!". Mire ő: "Hát persze, mikor nem csinálsz!".

Százkilencvenharmadik

Szenzációs ötlete támadt Kisfiúnak tegnap.

A szokásos nyári szünetre most nálunk van a nővérem és a két keresztfiam. A nővérem szuper menüket készít minden nap a gyerekek nagy örömére. Tegnap a tervezés közben mondta, hogy akkor a kedvenc Sport szeletét (süti!) fogja megcsinálni mára desszertnek.

Mikor Kisfiú ezt hallotta, az volt az eldő kérdése, hogy hogy fog csokoládét csinálni, merthogy egyből az azonos nevű csokira asszociált. Mikor aztán elmagyaráztuk, hogy ez a csoki mintájára készült süti, azt találta ki, hogy akkor is csináljunk nyereményjátékot. Papírokra elkezdték ráírni, hogy NYERT és SAJNOS, NEM NYERT, és ezeket előkészítették a sütidarabokhoz. Úgy tervezte, hogy mikor kész a süti, becsomagolják a darabokat Kislánnyal a papírokba, és mikor esszük, az, aki NYERT feliratú sütit fog ki, megmondhatja, hogy mi legyen a másnapi süti... :-) Hát, nem édes?

Nem tudom még, hogy sikerült, de igyekszem dokumentálni majd, ha lesz még mit...

Százkilencvenkettedik

Bocsánat a hosszú hallgatásért, de elsősorban a gyerekek szülinapja, illetve a nyári szünetük beindulása miatt nem volt időm rendesen írni a blogra.

A szülinapról külön fogok írni (még a képekkel is adós vagyok, le sem töltöttem még a gépekről), de előzetesen csak annyit, mindkettő (!) csodálatos volt. Most pedig már túl vagyunk a vakációjuk első hetén, amit az én szüleimnél, Debrecenben töltöttek.

Lesz még a nyáron balatoni tábor (először egyedül - kettesben - nem családtagokkal), budapesti úszótábor, nyaralás az erdélyi nagyszülőknél és családi nyaralás Szovátán. Nagyon jó program sikeredett össze nekik a nyárra, mielőtt megkezdik életük következő fontos állomását, az iskolát.

Ma vonattal jöttek haza Debrecenből, nővéremmel és az ő egyik fiával (a másik holnap csatlakozik majd hozzánk). Ők lesznek a gyerekekkel, mikor éppen nem táborban lesznek. Ma már nagy program volt, mert elkezdték az unokatesójukkal az "edzést" a szülinapra kapott görkorikkal. Már tavaly is kaptak, de még nem éreztek rá az ízére... Túl sokat estek és ez elvette a kedvüket. De ma délután kb. 30 perc már elég volt a biztonságos görkorizás eléréséhez és már ügyesen tudnak esni és egyedül fel tudnak állni. Ez mindenképpen az egyik legfontosabb eredmény. Szerintem 2 nap kell kb. még hozzá, hogy teljesen jól menjenek. Az unokatestvérük komoly jégkoris, úgyhogy ért is hozzá. Még külön egyensúlyozó edzést is tartott nekik, mert bementek a házba "gondolati" edzésre. Ez volt Kislány meghatározása az elméleti felkészülésre. Nem tudjuk mi volt a téma, de tényleg tanultak valamit, mert még a táblájukat is bevitték a szobába, ahol magyarázott nekik az uncsitesójuk.

Folyt. köv.

Százkilencvenegyedik

Egyik nap kihallgattam, amint egymással játszottak a gyerekek. Az volt a játék, hogy ki tud jól válaszolni a másik kérdésére. A kérdések nagy része hozzájuk kapcsolódott, pl. mi a kedvenc ételük, fagyijuk, stb.

Egyszer csak Kislány azt kérdezte, hogy Kisfiú várja-e már az iskolát. Szerintem azért kérdezte, mert biztos volt benne, hogy "nem" lesz a válasz, ellentétben vele, aki elég nyíltan várja már az iskolakezdést.

Ekkor kicsit én is visszatartottam a lélegzetem, hogy vajon mit fog mondani... de nagyon szépen válaszolt Kisfiú, mégpedig azt, hogy igen, már nagyon várja a sulit. Azért én is bíztam ebben, de nagyon jó volt így hallani is...

Százkilencvenedik

Ez már néhány hete volt, de leírom, mert érdekes változásokra figyeltem fel.

Kislány egy panyizsuzsi "anya-lánya" gyűrűt kapott a névnapjára, aminek persze én is nagyon örültem. Azóta büszkén hordjuk mindketten, de ez nem egyszeri alkalom volt ám...

- Mikor tudod, hogy a kislányból igazán nagylány/hölgy lett?
- Amikor már játékok helyett ruhát vagy ékszert kér a névnapjára és születésnapjára.
Na, így vagyunk mostanában Kislánnyal.

Kisfiú még javában kéri az ilyen-olyan Lego-kat a közeledő 7. születésnapjukra, de Kislány már 2 hónapja kinézett egy Swarovski kristályos fülbevalót, és nem tágít, hiába akarunk inkább játékot adni neki. Ugye, ez azért nem baj?

Száznyolcvankilencedik

Ez a kedvenc muzsikám manapság, és még a gyerekek is éneklik az autóban... :-)))

Már egy ideje hallgatjuk őket, és egyszerűen mosolyogni kell, mikor megszólalnak a dallamok és a szöveg ("a leborult szivar végét..." mintha a drága férjecskémet hallanám).
Aztán ma rájuk kerestem a neten és ki is derült, hogy az alapító/énekes erdélyi, marosvásárhelyi. Remélem, még nagyobb sikerük lesz!

Száznyolcvannyolcadik

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Már régóta terveztem ezt megírni kedves olvasóimnak, nem mintha annyira nagyon fontos lenne, de azért talán mégis...
A blog írásának kezdetén már próbáltam meghatározni, hogy kinek is írom ezt az internetes naplót. Elsősorban a családnak, barátainknak, kedves ismerőseinknek, és magamnak, na és a gyerekeknek, ha majd megnőnek. Vagyis nem terveztem túlságosan nyitottnak, és hát nem is volt és nincs is rá lehetőség, hogy a felsorolt embereken kívül mások megismerjék, vagy akár meg akarják ismerni. És ez így van jól.

Aztán, miközben írtam, hallottam visszajelzéseket kedves olvasóimtól arról, hogy ki hogyan próbál értesülni arról, hogy mikor jelenik meg egy új bejegyzés. Néha esetleg túl későn nézhet meg valamit, néha viszont fárasztó lehet naponta, vagy akár gyakrabban ellenőrizni, hogy van-e újdonság.
Sokáig nem foglalkoztam ezzel, ugyanis én magam már régóta a Google Reader-t használom, amivel egy helyen tudom követni az összes olyan blogot, ami érdekel, így már régóta nem kell egyesével felkeresni a blogokat, hanem csak be kell állítani, hogy mit szeretnék követni, és onnantól kezdve ezen a felületen azonnal látom az új bejegyzéseket.

Aztán rájöttem, hogy nem biztos, hogy mindenki szereti ezt, így elhatároztam, hogy a Facebook-ot fogom használni arra, hogy értesítsem kedves ismerőseimet az új naplóbejegyzésekről. De mivel nem szerettem volna minden Facebook ismerősemnek megnyitni a blogot, kihasználtam a Facebook csoportok adta lehetőséget és létrehoztam a saját "blog olvasó" csoportomat. Így, amikor látjátok, hogy új bejegyzésről jön értesítés a FB falra, azt nem mindenki, hanem csak egy szűk csoport látja. És remélem, hogy segít nektek abban, hogy kényelmesebben tudjátok követni a naplónkat.

Köszönöm az eddig figyelmeteket és a kedves megjegyzéseket!

Száznyolcvanhetedik

Tegnap gyermeknap volt. Nem is nagyon kellett kérdezzük, hogy mit kérnek, mert már szombaton mondták, hogy ők bizony a vidámparkba szeretnének menni. Úgyhogy vasárnap a délutáni alvás után összeszedtük magunkat és nekivágtunk a kalandnak. Nem volt semmi, ugyanis tényleg úgy tűnt, hogy a gyerekek nagy része ugyanígy szerette volna eltölteni a vasárnapot.

Viszont volt egy tényleg kedves és jókedvű napunk. Jó volt megtapasztalni, hogy nem hisztiztek sehol, szépen meg lehetett beszélni velük, hogy hová érdemes menni.

Ami viszont érdekes volt, az az, hogy mennyire különböző Kislány és Kisfiú. Kislány, még be sem mentünk a vidámpark kapuján, de már kinézte a lehető legmagasabb és legfélelmetesebb játékot, míg Kisfiú rájuk sem mert nézni. Ez nálunk, felnőtteknél úgy néz ki, hogy a férjem kb. mindent szívesen kipróbál, nálam viszont az óriáskerék az abszolút maximum. Úgyhogy mi Kisfiúval szépen néztük, ahogy Kislány apával vakmerőbbnél vakmerőbb helyekre megy. Azért nem mentek külön túl sok helyre, mert nem akartuk, hogy Kisfiú rosszul érezze magát, így csak 1-2 ilyen hely volt, cserébe ő kapott igazi fiús quadozást, amit nagyon élvezett, és nyugis tűzoltós játékot. A dodzsemet pedig mind a négyen élveztük!

A képeket és videokat itt lehet megnézni:


De nekem a legeslegjobban az tetszett, mikor az Elvarázsolt Kastélyban Kislány szoknyáját felfújta a szél! :-)

Száznyolcvanhatodik

Egyik nap nagyon nehéz beszélgetésünk volt hazafelé menet. Nem tudom, hogy jutott ez eszükbe, de a pokolról kérdeztek.

Gyerekek: - Anya, a pokol a föld alatt van?
Én: - Hát, bár még igazából nem jártam arra, de úgy hiszem, hogy igen.
Gyerekek: - És hogy néz ki?
(Itt megpróbáltam az elképzeléseimnek megfelelően leírni a poklot.)
Gyerekek: - És az ördögök hogy viszik oda az embereket?
Én: - A halálunk után a lelkünk vagy a mennybe vagy a pokolra jut attól függően, hogy hogyan éltünk. Ha jó emberek vagyunk, és jó keresztényekként élünk, akkor a mennybe jutunk.
Gyerekek: - Mi nem lopunk, és nem is hazudunk, ugye, nem fog elvinni az ördög?
:-)
Gyerekek: - És mi az a lélek?
...
Gyerekek: - Láthatatlan? És hogy száll fel a mennybe? Az angyalkákat és a szárnyaikat miért nem látjuk? Láthatatlanok? Nekünk is majd szárnyunk nő? Láthatatlan szárnyunk?
...
Gyerekek: - Anya, én már érzem, hogy csiklandoz a vállam, mert nő a szárnyam...

:-)))

Száznyolcvanötödik

Egyik nap Kislány ezzel jött haza az oviból.

Kislány: - Anya, Petus megkérte ma a kezem.
Én (nagyot nyelve): - És mit válaszoltál?
Kislány: - Hogy nem megyek hozzá.
Én: - És miért nem?
Kislány: - Mert csak 5 éves.
Én: - Dehát az nem számít.
Kislány: - De nem vagyok belé szerelmes.
Én: - Az más.

Száznyolcvannegyedik

Tegnap állatkertben voltunk. Évente néhányszor mindig elmegyünk és mindig nagyon jó érzéssel tölt el, hogy milyen gyönyörű a budapesti állatkert. És mindig megállapítjuk, hogy a legeslegjobb fejek a gorillák és a zsiráfok és a legnagyobb találmány az állatsimogató.

A képeket itt lehet megnézni:

Száznyolcvanharmadik

Anyák napja. Már régen elmúlt. Furcsa kis ünnep. Én mindig nagyon szerettem, mert imádtam köszönteni külön ezen a napon is Édesanyámat és drága Nagymamámat, az egyetlent, akit ismertem. Nagyon vártam, hogy milyen lesz, amikor nekem lesznek gyermekeim, akik engem fognak ezen a napon köszönteni.
Furcsa még most. Persze végigbőgöm az ovis ünnepséget, de legjobban azt szeretem, amikor nem ezen a napon, hanem egy teljesen hétköznapi napon mondják, hogy "Anya, te vagy a legcsodálatosabb!".

Azért mivel a Nagymamák távol voltak ezen a napon, így üzentek nekik a gyerekek:

Száznyolcvankettedik

Még röviden visszatérnék Kínához, ugyanis van még néhány meg nem osztott kép és videó.

Itt látható néhány kép és videó a hangzhoui állatkertben tett látogatásomról. Eddig itt még nem voltam, de legutóbb elmentem, legfőképpen a panda miatt. Sajnos, nem volt szerencsém, mert éppen aludt, és bár 1 órás különbséggel is visszamentem, nem sikerült éber állapotban elkapnom. Viszont, cserébe, találkoztam édes, kicsi majmokkal, akik olyan műsort rendeztek a látogatóknak, hogy csak na.

2011-04 Hangzhou zoo

Egyébként már maga a látogatás maga volt a kaland. Az utolsó napom volt, vasárnap. Eleve szerencsétlen, mert a légitársaság törölte az eredeti Peking-Budapest járatot, emiatt maradt kicsit több időm vasárnap, készülvén a másnapi, 24 órás útra, Berlinen keresztül. Na szóval, zuhogott az eső, emiatt a szokásosnál is nehezebb volt taxit szerezni. Persze a szállodában segítettek, de így is, mikor odaállt a szálloda elé (!) egy taxi, szépen megmutattam a térképet az állatkerttel, elindultunk, majd 3 méter után megállt és elkezdett magyarázni. Miután nem értettük meg egymást 5 perc után sem, kénytelen voltam kiszállni és azóta sem értem, hogy miért nem vitt el. Végül aztán sikerült eljutnom. Ott aztán bőrig áztam, de tényleg, de nem bántam, mert nagyon jó volt.
Visszafelé kicsit féltem, hogy hogy jutok majd vissza, hiszen ott nem volt segítségem úgy, mint a szállodában. De már volt valamennyi tapasztalatom a taxik szerzésében, viszont azt tudtam, hogy ha nem sikerül jó helyet kiválasztanom az út mellett, akkor baj lehet. Kb. 10 perc azzal ment el, hogy ezt feltérképeztem. Ezalatt 3-4 másik ember elhappolt előlem ügyesen taxikat. Viszont ezután már tudtam, hová kell menni, és miután elfoglaltam az új helyem, 1 perc múlva az autóban ültem.

A többi kép már a repülőn készült. Fantasztikus látvány volt a Himalája ilyan közelről.

Ezek pedig az útvonalat mutatták. A teljes út 10 óra volt, úgyhogy ezt kb. félúton fotóztam.

Száznyolcvanegyedik

Még egy kicsit visszatérve a húsvétra. Kisfiú jó sok pirost tojást gyűjtött, amit nagy becsben tartott. Próbáltuk magyarázni neki, hogy úgysem tudjuk sokáig megtartani őket, mert megromlanak, de majd készítek belőle finomságokat. Na, ezt jól összerakta magában és a következőt találta ki:

- Anya, ha majd készítenéd a rakott krumplit, óvatosan törd fel a tojásokat, vedd ki a héjából a tojást és szépen ragaszd vissza cellux-szal a héját!

Jó kis feladatot adott nekem, ugye??? :-)))

Száznyolcvanadik

Nagyon szép húsvétunk volt az idén is, persze legjobban a gyerekek várták a húsvéthétfőt. Kisfiú már napokkal előtte izgatottan várta, hogy idén milyen szép locsolóverset találok neki. Szépen és gyorsan meg is tanulta és mindenhol gyönyörűen elmondta. Kislány pedig szépen megfestette és kidíszítette a tojásokat és várta a locsolókat. Ő kicsit csalódott volt, mert sokkal több locsolót várt (egyébként mindenki eljött, akit vártunk).

Kisfiú egyébként annyira belemelegedett a locsolkodásba, hogy miután hazajöttünk a nagyszülőktől, az óvodában meglocsolta az óvónőket, az összes kislányt, sőt még a különúszáson az oktatót is. És természetesen mindenkinek szépen elmondta a verset is. :-)

Százhetvenkilencedik

Ma reggel Kislány két nagyon édes dolgot is mondott, amit gyorsan le kell írjak. Még otthon, negyed 7 körül, reggeli készítés közben valahogy előjött, hogy ki mikor kel. Nagyon büszkék voltak, hogy ők 6-kor tudnak kelni és mondták, hogy igazából senki nem képes 5-kor kelni. Pontosabban, Kislány ezt mondta:

- Csak a csodálatosak tudnak 5-kor kelni. Illetve bocsánat, Anya, te vagy a legcsodálatosabb, úgyhogy csak a félig csodálatosak tudnak 5-kor kelni.

:-))) Hát, ez minden 5.20-as felkelést megér...


A másik már az autóban volt, mikor kérték, hogy a mai ovis nyílt napukra próbáljak meg legalább egy rövid időre átmenni. Mondtam nekik, hogy ma sok dolgom van, sok megbeszélésem van, de majd a szünetben megpróbálom. Kérdezték, hogy mindig sok megbeszélésem van-e. Mondtam, hogy az attól függ, van, amikor egy sincs, van, amikor egész nap van, úgy, hogy még ebédelni sem tudok. Erre Kislány:
Kislány: - Anya, ha olyan napod van, hogy nem tudsz ebédelni, szólj és én majd csomagolok neked uzsonnát.
Én: - Hol csomagolsz?
Kislány: - Hát, az oviban, abból, amit kapunk uzsonnára. Bár tegnap éppen pizza volt, és kérnem kellett repetát...

Hát nem édes???

 

Százhetvennyolcadik

 Kedves B., legyen nyugodt a pihenésed. Drága Nagymamám, aki éppen 1 éve vigyáz ránk onnan fentről, majd téged is figyelni fog.

Százhetvenhetedik

Tegnap ismét volt kertészeti kiállítás, amire nagyon szeretik járni, már csak a tavasz és a séta miatt is. De ilyenkor vesszük mindig meg a kertünk legszebb virágait is. Plusz, hozzá tartozik a Manna édesség és a székelyudvarhelyi kürtőskalács is, amit imádnak a gyerekek. 2 éve még Bálint Gyuri bácsival is találkoztunk, idén  nem volt kint, de ugyanott volt egy jégszobor rózsával.

Azt hiszem, 2 éve volt, hogy éppen ezen a kiállításon találkoztam egy régi barátnőmmel/kolléganőmmel, akivel már nagyon régen nem találkoztam. Nagyon jó élmény volt... Most is figyeltem, hátha összefutunk, de sajnos, ez most nem jött össze...

Otthon a gyerekek szorgalmasan segítettek Apának az ültetésben, a legjobban a locsolást szeretik. Feltöltöttem néhány videót, amit felvettem, mert ezt mindenképpen meg szerettem volna örökíteni. Ezeken a videókon kívül van még néhány focis és úszós is, szintén a hétről.

2011-04

Százhetvenhatodik

Lehet, hogy már unalmas, de mivel ezen a héten emiatt voltunk nagyon idegesek, nem tudom elégszer leírni, hogy mennyire örülünk, hogy felvették a gyerekeket a kiválasztott iskolába. Azért olyan nagy dolog ez, mert már több éve elhatároztuk, hogy ha lehet, akkor egyházi/keresztény ÉS angol kéttannyelvű iskolába szeretnénk őket íratni. Mivel gondoltuk, hogy ilyen iskola nem sok van, már az is nagy csoda volt, hogy találtunk ilyet nem túl messzire tőlünk. És nem csak hogy találtunk nem messzire, ráadásul amennyire megismertük az iskolát és a tanárokat az elmúlt hónapokban a felkészítő foglalkozásokon, be is bizonyította, hogy pontosan ezt szeretnénk nekik. Emiatt izgultunk nagyon, hogy sikerüljön, ugyanis nem az iskola körzetében lakunk, tehát nem volt egyértelmű a felvételük. Szóval, hurrááááá!!!

Százhetvenötödik

Korábban írtam, hogy Kislány rajzolt egy szépet egy rajzpályázatra. Már szinte el is felejtettük, mikor tegnap érkezett egy levél, hogy egyike lett a győzteseknek!!! Hát, mit mondjak, nagyon büszke vagyok rá...

A hivatalos eredményhirdetésről itt lehet olvasni.

  

Százhetvennegyedik

Nagyon izgatottak vagyunk, ugyanis ezen a héten vannak a beíratkozások abban az iskolában, amit kiválasztottunk a gyerekeknek. És mivel nem a körzetébe tartozunk, nem biztos, hogy fel fogják őket venni, pláne úgy, hogy már most tudjuk, hogy többen jelentkeznek, mint amennyi hely van az induló osztályokban. Holnap megyünk leadni a papírokat és csütörtök este 6-kor lesz kihirdetve a felvettek névsora.

Kérünk mindenkit, hogy szurkoljon a gyerekeknek!!!

Százhetvenharmadik

Kicsit elmaradtam a gyerekek rajzainak bemutatásában, úgyhogy pótolom. Természetesen kaptunk ajándékot tőlük, mire hazajöttek a nagyszülőktől.

Ezek voltak az én ajándékaim Kisfiútól:

... Kislánytól:

Ezek Kisfiú ajándékai Apának:

Ezt még régebben rajzolta Kislány apai nagyszüleiről és magukról. Hihetetlen, már mennyi részletet bele tud rajzolni... Érdemes a polcon lévő fényképeket figyelni, illetve a tányéron, lefedve lévő túrót...

Ezt szintén Kislány rajzolta március 15. tiszteletére:

Százhetvenkettedik

Tegnap Kislány mondott egy nagyon aranyosat. A templomi kézműves foglalkozáson voltunk, ahová a lelkészek is beültek a gyerekek közé. Kisfiú is beszélgetett kicsit azzal a lelkésszel, aki annak idején összeadott bennünket. Hazafelé menet mondtam ezt a gyerekeknek, mire Kislány megkérdezte:
- És Anya, nem kérdezte meg a Pap bácsi, hogy hogy megy a házasság?

Százhetvenegyedik

Péntek reggel, az óvodába menet már a hétvégéről beszélgettünk, és mivel szombat délelőtt a templomi kézműves foglalkozásra készültünk, mondtam a gyerekeknek, hogy már péntek este meg kell főzzem a szombati ebédet, mert szombat délelőtt nem lesz rá időm. Megkértem őket, hogy esetleg gondolkozzanak rajta és találják ki, hogy mit szeretnének szombat ebédre enni. Teljesen izgatottak lettek és meg is ígérték, hogy délutánra kitalálják.

Mikor délután mentem értük, nagy meglepetés fogadott. Nem elég, hogy gondolkoztak az ebéden, Kislány le is rajzolta, hogy biztos legyen a dolog. Néhány év és biztos, hogy már recepttel fog várni! :-) Íme a három fogás, amit természetesen meg is főztem, egy az egyben úgy, ahogy kitalálták.

A leves: húsleves.

A főétel: fasírt krumplipürével es paradicsomszósszal.

A desszert: tiramisu.