Na szóval, addig-addig halasztgattam az ezzel kapcsolatos post megírását, míg elérkezett az a nap, amikor Kislány és Kisfiú túl vannak első németországi iskolás heteiken...
Az egész úgy kezdődött, hogy az uramnak van egy nagyon kedves unokatestvére, igazából csak papíron nem testvére, aki Németországban él és tanítónő. Ő egyébként az egyik keresztanyukája is a gyerekeknek. Nagyon közel állunk egymáshoz, és a gyerekek is ugyanígy vannak ezzel. Bár az év során kb. 3-4 alkalommal találkozunk, de akkor nagyon intenzíven, és a fennmaradó időszakban is telefonon és levélben tartjuk a kapcsolatot.
Szóval, mi a férjemmel már tavaly elkezdtük a tervezést, hogy milyen jó lenne, ha ki tudnánk már a gyerekek kiskorában ezt használni arra, hogy fejlesszük a nyelvtudásukat. Az iskolába is azért szerettük volna mindenáron a két tannyelvű angol oktatásra beíratni őket, mert tudtuk, hogy a németet majd igyekszünk máshogy megoldani. (Az iskolában is ezzel érveltünk, mikor a beiratkozáskor mindenképpen a német tagozatra akartak rábeszélni minket, mivelhogy akkor nagyobb valószínűséggel veszik fel őket. Szerencsére a végén az angolra is sikerült.)
Folytatódott hát a tervezgetés az év folyamán és a keresztmamának is sikerült mindent elrendezni az ottani iskolában, hogy ne legyen gond. Tudtuk, hogy az iskolaév befejezése után kint még 3 hetük lesz az ottani tanév végéig. Felpakoltunk hát és elvittük őket és mi hazajöttünk.
Minden nap telefonon beszéltünk és hallgattuk a beszámolóikat és azt is kértük tőlük, hogy írjanak naplót is (nem mellesleg ez az írás gyakorlására is szolgált). Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit olvashatok majd. Az a jó, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy bármi probléma adódna kint, mert ismerjük már őket, hogy iszonyatosan talpraesettek. Persze nagyon jól tudjuk, hogy ennyi idő után még nem fognak folyékonyan beszélni németül, de ízelítőt kapnak belőle, mint ahogyan a német kultúrából is. Ezen kívül az iskola egy Waldorf iskola, ráadásul integrált, így mindenféle szempontból nagyon nagy élmény és nevelés/tanítás ez nekik, anélkül, hogy különösebben ez feltűnne. Pl. azt teljesen természetesen mesélték, hogy az egyik kislány mellett mindig ott van egy állandó kísérő, aki segít neki...
Nagyon boldogok vagyunk, hogy lehetőségünk nyílt erre és reméljük a jövő nyáron is mehetnek. Úgy indítottuk el őket, hogy ennek folytatása csak akkor lehet, ha mind a keresztmamájukkal, mind az iskolában úgy viselkednek, ahogy azt kell. Bár nekem kétségeim sincsenek.
Tegnap volt az utolsó nap az iskolában, és mesélték, hogy az osztálytársak közül többen sírtak, amiért eljöttek, de megígérték, hogy év közben levelezni fognak egymással...
Van néhány kép arról a hétvégéről, amikor még mi is ott voltunk:
Az iskola udvarán:
Vasárnapi istentiszteleten a parkban:
Német kolbászkák...
