Már régebben szerettem volna leírni, hogy néha annyira magamat látom a Kislányomban. Mostanában azt csinálja, hogy csinál valamit, például biciklizik az udvaron, közben pedig a kezében a játéktelefonnal angolul (= angolt utánozva) beszélget. Hát, sajnos sokszor így megyünk haza az óvodából... még elintézek néhány munkával kapcsolatos telefonbeszélgetést hazafelé vezetve...
2010. június 22., kedd
Ötvenkilencedik
Már csak 3 nap van a gyerekek 6 éves szülinapjának maratoni megünneplésének. Pénteken kezdjük az ovis barátoknak szervezett zsúrral, majd szombaton folytatjuk nálunk a kertben egy grillpartival. Sajnos, a nagyszülők, testvér, unokatestvérek nem lesznek egyszerre itt velünk, de mindenkivel bepótoljuk majd előbb vagy utóbb...
Az ovis zsúr a Polaris Csillagvizsgálóban lesz, itt már voltunk a gyerekekkel, imádták a Holdat és a Szaturnuszt nézni a nagy, igazi távcsővel. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy szülinapi zsúr szervezést is vállalnak komoly szakmai segítséggel és "oktatással". Ajánlom mindenkinek!
Hihetetlen, hogy már 6 éve születtek...

Ötvennyolcadik
Bár az elmúlt napok inkább hidegek voltak ismét, még mindig rajta van a családon a nem igazán szeretett szúnyogok iránti ellenérzés. Pedig nem is volt ANNYIRA sok csípés, viszont Kisfiú a mai napot ezzel kezdte felkelés után:
Kisfiú: - Anya, miért nem csináljuk azt, hogy elpusztítjuk az összes szúnyogot?
Én: - Hát, az nem olyan egyszerű, ahhoz speciális irtószer kell.
Kisfiú: - Dehát nekünk van olyan, miért nem fújjuk be az egész Földet?
Én: - Hát, mert nekünk nincs annyi. És különben is, mikor én gyermek voltam, mindig volt repülőgépes szúnyogirtás, ma már sajnos egyre ritkábban.
Kisfiú: - Menjünk el a Parlamentbe és mondjuk meg, hogy irtsanak szúnyogot.
Én: - Oda nem lehet csak úgy bemenni.
Kisfiú: - Akkor menjünk ki a Parlament elé, fogjunk egy hangosbeszélőt és kiabáljunk be nekik...
Ha tudná, hogy ez mennyire valóságos a felnőtteknek...

Címkék:
gyerekszáj
2010. június 16., szerda
Ötvenhetedik
Szintén a focihoz kapcsolódik Kisfiú egy tegnapi "vicce". A múlt csütörtöki foci végére későn értem oda Kislánnyal, így elmulasztottunk egy fontos információt (így utólag megtudva). Tegnap a focicuccal felszerelkezve megyünk az iskolába, ahol az edzések vannak, ráadásul el is késtünk egy megbeszélésem miatt, sehol senki. Kérdezzük a portás bácsit, hogy hol a foci. Azt mondja: Dehát már vége az iskolának, nincsen ovi-foci sem... Na, ez meglepetés volt. Hazacihelődünk és ahogy belépünk a házba, Kisfiú megszólal:
- Anya, a múltkor szavazhattunk a focin, hogy mit szeretnénk csinálni, ugyanis az volt az UTOLSÓ FOCIEDZÉS....
Na, ennyit erről... Nevettünk egy nagyot...
- Anya, a múltkor szavazhattunk a focin, hogy mit szeretnénk csinálni, ugyanis az volt az UTOLSÓ FOCIEDZÉS....
Na, ennyit erről... Nevettünk egy nagyot...
Címkék:
foci
Ötvenhatodik
Kisfiú teljesen a foci VB lázában ég, holott teljesen végig azért még egyik meccs sem kötötte le. Viszont a csapatmezek színei, a hangulat (a TV-n keresztül), Apa szurkolása, a bevonuló csapatokat kísérő kisfiúk látványa, az érdekes országnevek mind-mind lázba hozza.
A héten az ovi kitelepült Csillebércre, ott töltik a napokat 8 és 16 óra között. Ma azzal jött haza, hogy fociztak, 2 meccset vívtak. Az egyik volt a német-angol (hm, jó összeállítás), a másik pedig az Elefántcsontpark (!) - Ausztrália. Igen, jól láttátok, "Elefántcsontpark", egyelőre így megy... De ki gondolta volna, hogy egy foci VB arra is jó lehet, hogy az országok neveit, esetleg zászlóit megtanulja egy kisgyerek???

2010. június 5., szombat
Ötvenötödik
Ma egy születésnapi zsúron voltunk. Én is mentem, mert egy hosszabb kirándulás volt betervezve és szerettem volna segíteni, ha már két gyermeket is hozzáaadtam a társasághoz.:-)
Sajnos, a Duna elmosta kicsit az eredeti terveket, de így is egy nagyon jót sétáltunk, aztán pedig egy nagyot játszottak a gyerekek. Íme az egyik legjobb pillanat: Kisfiú a szerelmével...
Igen, a nagyobbik a szerelme... Ő már szeptembertől iskolás, nem tudom, hogy fogják feldolgozni, hogy 3 óvodai év után elválnak...

Ötvennegyedik
Mikor nálunk voltak a gyerekek unokatestvérei Nővéremmel, vészhelyzet volt az akváriumban! Kint voltunk az udvaron, mikor egyszercsak szaladnak ki, hogy baj van az akváriumban, beszorult egy hal és megfullad (sic!). Először nem vettük komolyan, de mikor már többször mondták, bementünk. És láttuk, hogy tényleg, az egyik hal, hogy, hogy nem, beszorult egy kő alá és nem tudott elmozdulni. Úgyhogy ha nem veszik észre a gyerekek, tényleg elpusztulhatott volna a halacska. De jött Apa és a profi szerkezetével arrébb mozdította a követ és kiszabadult a halacska. Volt nagy boldogság!!!
(Annyira nem látszik tisztán, de a kis narancssárga folt a halacska...)
(Annyira nem látszik tisztán, de a kis narancssárga folt a halacska...)
Ötvenharmadik
Tegnap az óvodába menet kipottyant Kislány harmadik tejfoga. Pontosabban nem kipottyant, hanem elkezdett vérezni, mert nagyon meglazult, és aztán az óvodában szépen kivettem. Nagyon büszke volt magára...
Az egész hét egyébként mindenféle ünneplésekkel telt. Kezdődött hétfőn az ovis évzáró, ami egyben kicsit elkésett Anyák napi műsor is volt...
... folytatódott aztán szerdán a néptáncos évzáróval...
... majd csütörtökön a zeneovis évzáró következett...
... sőt, még ez sem volt elég, mert a nagyok ballagásán is részt vettek és szép verset mondtak az elballagó társaiknak...
... közben azért mentek a foci edzések és úszások is... íme, Kisfiú a medence szélén a baráttal:

2010. június 1., kedd
Otvenkettedik
Sajnos, ezen a gepen nincsenek meg az ekezetek, ugyhogy kenytelen vagyok igy irni, elnezet ezert. De legalabb vegre megprobalok visszaterni a rendes kerekvagasba.
Eleg sok mokas dolog tortent velunk a szomorusagok ellenere is. Ime egy kis csokor a gyerekek szajabol.
Egyik nap indultunk valahova mindannyian autoval, es mivel siettunk, volt egy kis osszezordules koztunk. A gyerekek figyeltek, majd miutan elindultunk, Kisfiu megszolalt:
- Apa, terjel mar eszhez, o a feleseged!
Draga Noverkemet szuletesnapjara egy kozmetikai tisztito- es frissitokuraval leptem meg. Miutan hazajott, kerdeztek a gyerekek, hogy mit csinalt vele a kozmetikus. Miutan elmondta, Kisfiu megkerdezte:
- Es azt a pattanast miert nem huztak ki?
Valamelyik este beszeltuk, hogy a "Neveletlen hercegno" cimu film megy majd a teveben. Kislany ezt hallva ezt kerdezte:
- Nincs neki neve?
Kisfiu, mikozben szamolta a napokat a magyar-nemet meccs elott, ami az elso igazi focimeccse volt helyszini szurkolokent, elujsagolta az egyik ovis pajtasanak, hogy a meccsre a Puskas Ferenc Stadionba fognak menni. Allitolag a kis baratja ezzel reagalt ra:
- Puskas Ferenc? Dehat ott katonak lonek puskaval!

foci,
gyerekszáj
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Utazásaink
- Create your own travel map or travel blog
- Great vacation rentals at TripAdvisor
Címkék
gyerekszáj
(49)
iskola
(30)
zene
(14)
rajzok
(12)
fog
(11)
recept
(8)
utazás
(8)
úszás
(7)
foci
(6)
Húsvét
(5)
Kína
(5)
házfelújítás
(5)
születésnap
(4)
Anyák napja
(3)
Sade
(3)
Segítsüti
(3)
Simply Red
(3)
Stockholm
(3)
Svédország
(3)
Váczi Eszter Quartet
(3)
sütemény
(3)
versmondás
(3)
zongora
(3)
Finnország
(2)
Gipszkorszak
(2)
Helsinki
(2)
Németország
(2)
Tallinn
(2)
farsang
(2)
Észtország
(2)
1956
(1)
Abodi Dóra
(1)
Balaton
(1)
Berci
(1)
Braga
(1)
Budapesti Honved
(1)
Erdély
(1)
George Michael
(1)
Gyulai István Memorial
(1)
Madonna
(1)
Madrid
(1)
Marosvásárhely
(1)
Maszkura és a Tücsökraj
(1)
Modjo
(1)
Odett
(1)
Papirtigris
(1)
Parlament
(1)
Portugália
(1)
Roisin Murphy
(1)
Roy és Ádám
(1)
Róma
(1)
Vidámpark
(1)
WAMP
(1)
Whitney Houston
(1)
akvárium
(1)
alvás
(1)
angol
(1)
ballagás
(1)
csillaghullás
(1)
csillagászat
(1)
disznóvágás
(1)
earthhour
(1)
esküvő
(1)
film
(1)
futás
(1)
gyermeknap
(1)
hal
(1)
hoki
(1)
istentisztelet
(1)
karácsony
(1)
korcsolya
(1)
kutya
(1)
locsolás
(1)
mese
(1)
névnap
(1)
oltás
(1)
panyizsuzsi
(1)
sakk
(1)
színház
(1)
templom
(1)
tábor
(1)
tánc
(1)
táska
(1)
video
(1)
állatkert
(1)
étterem
(1)
óra
(1)
óvoda
(1)
ünnepség
(1)