2011. március 27., vasárnap

Százhatvanhatodik

Ezúttal egy ideig ki kell sajátítanom a blogot, ugyanis jelenleg egyedül vagyok a nagyvilágban, pontosabban Hangzhou-ban, Kínában. Itt lehet megtekinteni, hol is van ez a nagyváros. Kb. 1 óra vonatútra van Shanghaitól.

View Larger Map

Az elején azt hittem, hogy csak kerülőúton fogok tudni írni a blogra, mert le van tiltva mind a Facebook, mind a blogspot.com, de aztán kiderült, hogy mégsem, csak a wireless internet túl lassú volt.

Na szóval, sikeresen megérkeztem a hosszú út után. Viszonylag kellemes volt, bár a gépen szinte semmit nem aludtam valami miatt. Ehelyett végignéztem 3 filmet is, meg hánykolódtam. Aztán Pekingbe érve, mikor 3 órát vártam a csatlakozásra, ott bezzeg már a padon elaludtam, alig bírtam kivárni, hogy a gépre kerüljek. Aztán mikor végre a szállodába kerültem itteni idő szerint délután 1 körül, még aludtam pár órát. Aztán felszedelőzködtem, szétnéztem az ismerős környéken, ettem egy finom levest (marhahúsos tésztaleves), aztán olvastam még sokat és lefeküdtem).

Jó megint itt lenni úgy, hogy ismerős a környezet, csak kár, hogy egyedül vagyok. A gyerekek annyira jöttek volna velem. Mostanában szinte minden út előtt mondják, hogy 1. mennyire nem akarják, hogy elmenjek/elmenjünk, 2. mennyire szeretnének velünk jönni. Azt hiszem, egyértelmű, hogy nagyon ránk hasonlítanak ebben a mászkálásban is. Kisfiú még ezt is mondta:
- Anya, mondd meg a főnöködnek, hogy most egy kicsit eljössz a gyerekeiddel a nagyszülőkhöz és majd utána mész Kínába.

Mondtam nekik, hogy majd megpróbáljuk, hátha később, ha nagyobbak lesznek, együtt is elmehetünk Kínába. Erre Kisfiú: - Persze, mindig ezt mondod... Erre én elmagyaráztam, hogy oda nem olyan egyszerű elmenni, hogy csak kitaláljuk. Oda vízum kell (anya, az mi?), oltások kellenek, stb. Na, az oltásokat meghallva Kisfiú kijelentette, hogy akkor egy darabig mégsem menne Kínába...

Egyébként ez a szép kép fogadott a pekingi reptéren:


Mára (vasárnapra) nagyjából magamhoz tértem, így elmentem sétálni. Mindenképpen meg szerettem volna nézni a kedvenc selyempiacot, ami nincs túl messze a szállodától. Visszafelé pedig a közelben lévő kis folyó mellé ültem le és néztem a kis hajókat, amik a kikapcsolódó családokat szállították, valamint a vízparton tai chi-zó embereket.

1 megjegyzés:


Utazásaink