Kétszázhetvenedik

Kedden ezt azonnal ki akartam írni magamból, de sajnos, nem jutottam el odáig, csak most. Elég húzós reggelünk volt megint. Alább címszavakban:

- Reggel 6 órakor kelés.
- Ugyanekkor a gyerekek kitalálják, hogy a technika órára nekik vinni kell gyurmát és kétféle ragasztót. Ha nem visznek, nem is tudják, mi lesz...
- Anyuka (én) jól beijed, hát persze, hogy megszerzem ezeket valahogy, csak gyorsan öltözzünk...
- Nagy nehezen elindulunk... ez mondjuk, mindig így van...
- Útközben hiszti kezdődik a délutáni elhozatalról. Hogy az milyen rossz, hogy én mindig milyen későn megyek értük... bezzeg a többi gyereket már ebéd után hazaviszik, vagy ha nem is akkor, akkor is sokkal hamarabb, mint őket.
- Mondom, hogy vinném én is haza korán őket, de nem megy, mert dolgoznom kell.
- Mondják, hogy akkor ne dolgozzak...
- Ennyiben maradtunk, mert nem akartam ezt tovább feszegetni...
- Megérkezünk az iskolához, mondom, hogy ha nem érek becsengetés előtt vissza, akkor majd az ügyeletest megkérem, hogy vigye fel a cuccokat az osztályba (ugyanis reménykedtem, hogy lesz minden).
- Ekkor jön a kemény feladat: hol kapok írószereket reggel 7 órakor?
- Természetesen csak hipermarketben, úgyhogy menetel oda.
- Első jó dolog a napban: ott tényleg találok mindent, úgyhogy mehetek gyorsan vissza.
- A becsengetés már megvolt, sebaj, az ügyeletesnek a kezébe nyomom a szatyrot.
- Rohanok a munkahelyre, ahol tudomásom szerint 9-től tréning vár.
- Éppen hogy beesek, mikor mondják, hogy elmarad...
...
...
...
- És délután, mikor megkérdezem, hogy használták-e a ragasztókat és a gyurmát, a válasz természetesen az volt, hogy: NEM!!!!!!!