És elérkezett végre a félév. Az eredményeknek nagyon örültünk, mert igazán kitettek magukért a gyerekek. Mivel most még mindig szöveges értékelés volt, arra hagyatkoztunk, amit a gyerekek mondtak jegy tekintetében, illetve az iskola vezetése egyértelműen tájékoztatott a kiemelkedő teljesítményekről.
Gyermekeink eredményeit itt lehet megnézni (2.b.).
Még ehhez hozzátartozik, hogy itt is volt egy kis kalandunk. Ugyanis a bizonyítványosztás utáni hétfőn szomorúan jött haza Kislány, hogy azzal várták a barátai, hogy az iskola honlapján úgy szerepel, hogy jeles lett a bizonyítványa. Teljesen összekeveredett, és már nem is volt benne biztos, hogy mindenből ötös lett-e. De szerencsére másnap ez tisztázódott és kijavították a honlapon.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Utazásaink
- Create your own travel map or travel blog
- Great vacation rentals at TripAdvisor
Címkék
gyerekszáj
(49)
iskola
(30)
zene
(14)
rajzok
(12)
fog
(11)
recept
(8)
utazás
(8)
úszás
(7)
foci
(6)
Húsvét
(5)
Kína
(5)
házfelújítás
(5)
születésnap
(4)
Anyák napja
(3)
Sade
(3)
Segítsüti
(3)
Simply Red
(3)
Stockholm
(3)
Svédország
(3)
Váczi Eszter Quartet
(3)
sütemény
(3)
versmondás
(3)
zongora
(3)
Finnország
(2)
Gipszkorszak
(2)
Helsinki
(2)
Németország
(2)
Tallinn
(2)
farsang
(2)
Észtország
(2)
1956
(1)
Abodi Dóra
(1)
Balaton
(1)
Berci
(1)
Braga
(1)
Budapesti Honved
(1)
Erdély
(1)
George Michael
(1)
Gyulai István Memorial
(1)
Madonna
(1)
Madrid
(1)
Marosvásárhely
(1)
Maszkura és a Tücsökraj
(1)
Modjo
(1)
Odett
(1)
Papirtigris
(1)
Parlament
(1)
Portugália
(1)
Roisin Murphy
(1)
Roy és Ádám
(1)
Róma
(1)
Vidámpark
(1)
WAMP
(1)
Whitney Houston
(1)
akvárium
(1)
alvás
(1)
angol
(1)
ballagás
(1)
csillaghullás
(1)
csillagászat
(1)
disznóvágás
(1)
earthhour
(1)
esküvő
(1)
film
(1)
futás
(1)
gyermeknap
(1)
hal
(1)
hoki
(1)
istentisztelet
(1)
karácsony
(1)
korcsolya
(1)
kutya
(1)
locsolás
(1)
mese
(1)
névnap
(1)
oltás
(1)
panyizsuzsi
(1)
sakk
(1)
színház
(1)
templom
(1)
tábor
(1)
tánc
(1)
táska
(1)
video
(1)
állatkert
(1)
étterem
(1)
óra
(1)
óvoda
(1)
ünnepség
(1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése